A boldog békeidők Magyarországán jelentkező „párbajmánia” Pozsonyt sem kerülte el. A város laktanyáiban, mulatóiban, fürdőiben, de a Malomligetben, sőt a közeli erdőkben is ugyanúgy durrogtak a pisztolyok és csörögtek a kardok, mint bárhol máshol az országban.

Az arisztokratától a kispolgárig mindenki, aki megfelelt a párbajképesség kritériumainak, igyekezett eleget tenni a társadalom által elvárt kötelességének. Az olykor komikus, tragikus vagy éppenséggel tragikomikus történetekben többek között olyan érzelmek vezettek fegyveres összecsapáshoz, mint a féltékenység, a szerelemféltés vagy a nemzeti érzelem. Az is előfordult, hogy csupán a kocódási vágy vezérelte a feleket, vagy néhány meggondolatlanságból elejtett bántó szó bizonyult párbajt eredményező sértésnek.

00

Párbajozók valahol Magyarországon. Forrás: fortepan.hu 

A pozsonyi kávéházi kultúra nyújtotta örömöknek a város polgársága minden bizonnyal szívesen hódolt. Ez elmondható volt Schwarz Aurélról, a fiatal pozsonyi joghallgatóról és az egyéves önkéntes katonai szolgálatát töltő Mészáros Gyuláról is. Schwarz, aki 1887-ben a város egyik kávéházában, barátai társaságában múlatta az időt, úgy gondolta, jó tréfa és kiváló mulatság ismerőseit zsemléből gyúrt galacsinokkal hajigálni. Egy rosszul irányzott zsemledarab azonban célját tévesztette, és ahelyett, hogy egyik társának fején landolt volna, a közelben álló „tekeasztalra” (biliárdasztalra) hullott, ahol nem más lökte a golyókat, mint Mészáros Gyula, az önkéntes kadét. A zsemlegolyó érzékenyen érintette a játékában megzavart Mészárost, aki nemtetszését szóvá is tette Schwarznak. A gyerekes tréfának veszekedés és szóbeli sértés lett a vége, melyet a felek megítélése szerint egyedül párbajjal lehetett jóvátenni. Párbajuk azonban nem maradt rejtve a nyilvánosság előtt, ezért elhúzódó bírósági tárgyaláshoz vezetett, így végül Schwarz Aurélnak hat hét államfogház-büntetést is eredményezett az eltévedt zsemlegolyó.

Schwarz és Mészáros párbaja kétségtelenül abszurd és komikus eset, ám mégsem annyira, mint a két pozsonyi joghallgató, Okolicsányi és Jakabffy afférja. 1893. november 8-án a két fiatalember a párbajról és annak feleslegességéről folytatott bámulatosan frappáns vitát. Disputájuk érdekessége abban rejlett, hogy mindketten a párbaj ellen foglaltak állást, ennek ellenére mégis sikerült egyiküknek szóbeli sértésre vetemednie, mire a másik – mai szemmel nézve érthetetlen módon – kihívással válaszolt, így a párbajellenes joghallgatók között mégis párbajra került sor, sőt fegyveres összetűzésük során Okolicsányi meg is sebesült.

02

Illusztrációs felvétel 

Akadtak komoly vagy legalábbis komolynak vélt ügy érdekében fegyvert ragadó urak is, mint például Milos Stefanovics és Zmeskál Zoltán. Konfliktusuk kiindulópontja Zmeskál Zoltán Pánszlávizmus a felvidéken című cikke volt, melyet a Budapesti Hírlap 1890. június 21-én megjelent számában közölt. A cikkben Zmeskál az éppen zajló „dunáninneni protestáns püspökválasztási” mozgalmakra reagált, illetve kifejtette véleményét arról, hogyan kapcsolódott össze az egyházfőválasztás a felső-magyarországi pánszláv mozgalmakkal. Írására Milos Stefanovics pozsonyi ügyvéd magyarul válaszolt a turócszentmártoni Národnie Noviny szlovák nyelvű lapban. Éles hangvételű üzenetét így írta alá: „Egy tót atyafi ki Zmeskál előtt meg nem ugrik.” Zmeskál a feleletet sértésnek vette, ezért párbajra hívta Stefanovicsot. Segédeik első körben pisztolypárbajban egyeztek meg súlyos feltételekkel, amit végül huszonöt lépés távolságból leadott egyszeri golyóváltásra módosítottak. A szemben álló felek testi épsége szempontjából szerencsés kimenetelű párbajra 1890. július 22-én, este hét órakor került sor a pozsonyi tölténygyár mögött álló katonai lőtéren, a golyóváltás után a felek nem békültek ki.

03a

A tölténygyár 1900 körül. Forrás: J. Cmorej gyűjteménye 

Ügyük nem maradt titokban a nyilvánosság előtt, országos felhajtás lett belőle, így végül őrizetbe is vették mindkét érintettet, végtárgyalásukra azonban csak 1891. január 23-án került sor. A tárgyalás részleteit a Budapesti Hírlap helyszíni tudósításából ismerhetjük, azonban ezt a forrást óvatosan kell kezelnünk a tudósító Zmeskál Zoltán irányába tanúsított elfogultsága miatt. Milos Stefanovics hivatásából adódóan saját magát védte, míg Zmeskál Zoltán védelmére Eötvös Károly vállalkozott, aki azonban a tárgyalás napján betegségre hivatkozva nem tudott megjelenni, így nélküle döntött a bíróság. A beszámoló szerint Stefanovics hosszú – a közönség nevetésétől meg-megszakított – magyar nyelvű védőbeszédet tartott, melyben többek között alábbi nézeteit is hangoztatta: „Senki se merjen bántani az én tót elveim miatt! Azokat kritizálni senkinek joga nincs! Az én tót becsületemben senki se merjen gázolni! Ha pedig valaki merészelné, akkor olyan választ kap, a milyent Zmeskálnak adtam!” Zmeskál ezzel szemben a pánszláv veszélyről alkotott véleményét bizonygatta, valamint megjegyezte, hogy nem hajlandó Stefanoviccsal vitát folytatni, mert méltatlannak tartja arra. Ezek után bemutatott egy nyilatkozatot, mely egy korábbi üggyel kapcsolatban Milos Stefanovicsot elégtételadásra képtelennek, azaz párbajképtelennek mondta ki. Tulajdonképpen mindkét fél „védőbeszéde” a másik etnikum elleni kifakadásba torkollott, amit a bíróság nem talált helyénvalónak, ezért berekesztették a tárgyalást. Végül mindkét felet bűnösnek mondták ki párviadal vétségében: Milos Stefanovics számára kétheti, Zmeskál Zoltán számára pedig egyheti államfogház-büntetést szabott ki a bíróság.

05

Pisztolypárbaj meghatározott helyről, szabad lövéssel. Forrás: Clair Vilmos: Párbaj-Codex, 1897

Az esetek sorát még hosszasan lehetne folytatni, zárásként azonban álljon itt egy tragikusan végződő párbaj története, melynek középpontjában a szerelemféltés, valamint egy megromlott házasság áll. A bécsi Levin Lipótnak, a császári és királyi számvevőszék tisztviselőjének, valamint Kalbasa hadnagynak, a pozsonyi 72. császári és királyi gyalogezred tisztjének története 1898-ban kezdődött, mikor is Levin Lipót éppen válópert folytatott pozsonyi születésű feleségével, Nem(es)ánszky Irmával, aki megromlott házassága miatt ez idő tájt szüleinél, Pozsonyban tartózkodott. Nem(es)ánszky Irma, egy nap a pozsonyi ligetben sétálgatott Kalbasa hadnagy társaságában, mikor is véletlenül összetalálkoztak a férjjel, Levin Lipóttal, aki – mivel még mindig szerette feleségét – nekirontott a hadnagynak, és tettlegesen bántalmazta. Kalbasa erre kardot rántott, és tiszti kötelességeinek eleget téve megpróbálta összekaszabolni támadóját, azonban az kicsavarta kezéből a fegyvert, majd kettétörte azt. A durva gesztust pisztolypárbaj követte, amelyben a fiatal tiszt halálos lövést kapott. A hadnagy tiszttársai állítása szerint egyébként Kalbasa semmiféle viszonyt nem ápolt Levin feleségével, és a ligetben is csupán véletlenül találkoztak. A gyilkos lövést leadó Levin Lipótot nem sokkal a párbaj után elfogták és letartóztatták, majd megindították ellene az eljárást, amit azonban uralkodói parancsra a bíróság beszüntetett, így végül a bécsi tisztviselőt felmentették.

04

A 72. császári és királyi gyalogezred tisztjei. Forrás: fortepan.hu

A halálesettel végződő összecsapás azonban rendkívül ritkának számított, hiszen ekkoriban a párbaj célja már nem az ellenfél fizikai megsemmisítése, hanem sokkal inkább az úriember becsületén esett csorba kiköszörülése volt. A sebesüléssel végződő párbaj viszont annál inkább tipikusnak volt mondható, sőt nem egy esetben történt meg, hogy mindkét résztvevő megsebesült. A különböző végtagsérülések számítottak a leggyakoribbnak, de előfordult fejre vagy mellkasra kapott vágás is, sőt olykor megesett, hogy az egyik fél kisebb testrészeit hátrahagyva távozott a helyszínről. Így járt például 1887-ben Takács Károly honvéd főhadnagy is, kinek fejét tiszttársa, Horváth Géza hadnagy szabta kerekebbre, mikor orrát tőből vágta le.

Tóth Kelemen