„Elfelejtettünk évtizedekig felnézni a házaink tetejére: ebben volt és van a legnagyobb hiba” – írja a Nyugatmagyarországi Hiradó vezércikkírója 1913. május 20-án, három nappal azután, hogy tűz ütött ki a váraljai zsidónegyedben. A lángok gyorsan terjedtek a város „legfestőibbnek” és „legélénkebbnek”, ám legszegényesebbnek számító városrészben. A legtöbb pozsonyi csak ekkor eszmélt rá, hogy túl a 20. század első évtizedén, nemcsak a tűz által elpusztított Váralján, de a város legnagyobb, legforgalmasabb utcáin, a belváros kellős közepén is rengeteg még a fazsindelyes ház. A sűrűn egymáshoz épített, fatetős épületek mindig is komoly veszélyforrást jelentettek…

Pedig lett volna miből levonni a tanulságot, hiszen a „vörös kakas” alig több mint száz évvel azelőtt már csúnyán megtréfálta a pozsonyiakat: a katonaság által használt várban 1811. május 28-án máig tisztázatlan okokból kilenc ember halálát okozó tűz keletkezett, százötven évre szellemkastéllyá változtatva a büszke épületet.

88

Tűz a pozsonyi várban. Forrás: https://www.webumenia.sk/dielo/SVK:GMB.C_9280

A szervezett tűzoltóság megjelenése előtt a tüzet az oltotta, aki érte. Ortvay Tivadar, Pozsony mindentudó krónikása említi, hogy 1446-ban a városháza tornyára kitűzött vörös zászlóval jelezték a tűz irányát, és hogy borral, kenyérrel és pénzzel jutalmazták az oltókat. Egy 1502-es adat szerint bőrvödröket, 1526-ban tűzifecskendőt, 1527-ben „vízkocsit” használtak. Tűz esetén mindazok, akiknek a szakmája összefüggött az építéssel, tehát az ácsok, a kőművesek, de a kovácsok, lakatosok, fürdősök, valamint a kerékgyártók, bognárok, asztalosok és a kéményseprők is kötelesek voltak részt venni az oltásnál, ellenkező esetben pénzbünztetést fizettek. A lovaskocsival rendelkezőknek és a bérkocsisoknak pedig vizet kellett hordaniuk az oltáshoz. 1811-ben például Grassalkovich Antal herceg a legértékesebb lovait sem sajnálta kölcsönadni a nemes cél érdekében. A tűzhöz először érkező pénzjutalmat kapott.

Pozsonyban 1863-ban merült fel egy önkéntes tűzoltószervezet megalapításának gondolata. Ebben az évben alakult meg Justi Henrik későbbi polgármester vezetése alatt egy polgárokból álló bizottság – soraiban Justi barátjával, a bankár Edl Tivadarral, valamint a testnevelőtanár és vívómester Martinengo Nándorral –, amely kidolgozta az alapszabályokat. A kormány jóváhagyását azonban nem nyerték el, mert az akkoriban minden – mai szóhasználattal élve – civil szerveződés mögött is politikai célokat sejtett.

05 

Martinengo Nándor

Változást csak a kiegyezés hozott: 1867-ben a bizottság újból felterjesztette az alapszabályokat. A tűzoltóság szervezése azonnal, még ezek jóváhagyása előtt megindult, és az első bevetésre sem kellett sokáig várni: 1867. december 1-jén az önkéntes tűzoltók már részt vettek a Fűzfa utcában Hoffmann sütőmesternél keletkezett tűz oltásában.

Az 1868 februárjában megtartott alakuló közgyűlésen elnöknek Justi Henrik polgármestert (aki 1867 és 1875 között töltötte be ezt a funkciót), főparancsnoknak pedig Martinengo Nándort választották meg.

Lelkesedésből, elszántságból nem volt hiány, „csak” a megfelelő infrastruktúrát kellett biztosítani.

1894 márciusában új vezetőség alakult. Taller Pál későbbi polgármester elnöklete mellett Sendlein János lett a főparancsnok.

A város nagylelkűségének köszönhetően 1894. július 28-án átadásra került az Ország úton (ma Radlinského 6) a Pozsonyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Pressburger freiwilliger Feuerwehrverein) háza és szertára, amely Sendlein Antal városi főmérnök – a főparancsnok testvére – tervei szerint épült, homlokzatán az egyesület és a város címerével. Utcai traktusában kaptak helyet a tiszti, ügyelő, tűzőrségi, tűzjelzési, továbbá az orvosi, mentő-, mosó- és fürdőhelyiségek, az emeleten a nagyterem, a könyvtár és az egyesületi múzeum, az udvarban a mászó- és szárítóház, az udvar hátsó részében pedig az Erzsébet utcára kitérő szertár és műhely. Az épületnek azonban voltak hibái: a lóistállók nem helyben voltak, és a szertár kijárói nem közvetlenül az utcára nyíltak.

01

Tűzoltóállomás udvara, 1900 körül 

Az egyesület fiókszertárakkal is rendelkezett a városházánál, a Vártelken (Schlossgrundgasse), a Császár úti (Kaiserweg) vámháznál, a vadászlaktanyánál és a váraljai katonai élelmezési háznál.

Működési köre 1905-ben Köpcsényre (ma Kittsee, Ausztria), Lamacsra, Szőlősre (Vajnory), Károlyfalura (Karlova Ves) és Ligetfalura terjedt ki. A tagokat nemcsak tűzeseteknél, hanem árvíz és vihar okozta károk elhárításánál is bevetették, valamint őrszolgálatot teljesítettek a színházban és a báltermekben.

Apropó színház! Sendlein Antal pozsonyi városi főmérnök hivatalából kifolyólag felelt a város épületeinek állagáért. A bécsi Ringteather 1881-ben bekövetkezett katasztrófáját (amikor a tüzet okozó gázlámpák kikapcsolása után az előbb sötétbe, majd lángba borult nézőtéren eluralkodott pánik, és több mint 380 ember bennégett) elkerülendő a Csáky-féle pozsonyi rendi színházat – tűzbiztonsági hiányosságokra hivatkozva – 1884 szeptemberében lebontották. A helyén 1886-ban felavatott Városi Színház (a mai Szlovák Nemzeti Színház történelmi épülete) tervezői már odafigyeltek a nézők és az épület biztonságára.

1913-ban már szó szerint égető szükség volt a pozsonyi tűzoltóság megreformálására. „...rozoga parasztszekereken, primitív fecskendő-masináik mellett ülve, érkeztek a környék tűzoltói. Tizenhat község ugyanannyi tűzoltósága a legkülönbözőbb uniformisban vonult fel és a sok tarka színben még a rémségek órájában is meg kellett mosolyogni egy falusi tűzoltót, akinek hatalmas Lohengrin-sisakján méter hosszú fehér lószőrt lobogtatott a szél... a sisakot megmosolyogtuk, de az csak később derült ki, hogy a Bél Mátyás-utcai tüzet egyedül egy ilyen falusi tűzoltócsapat, a főréviek (ma Prievoz) fojtották el, aminthogy a kapucinus rendház tüzét és a Kisfaludy-utca veszedelmét a pozsonyi tűzoltóink egy maréknyi része szüntette meg alig egy félóra alatt.

A szombati oltás egy nagy, rég megérdemelt rehabilitációja a megmosolygott Lohengrin-sisakoknak” – idézzük újra a Nyugatmagyarországi Hiradó 1913. május 20-i vezércikkének íróját. Elszánásban, kitartásban tehát nem volt hiány. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy a tűzvész után még 18 napon és éjjelen át teljesítettek szolgálatot a helyszínen az önkéntes lánglovagok.

542

543

Korabeli képeslapok a váraljai tűzvészről 

A világháború újabb feladatok elé állította a tűzoltókat. Egy 1917-es adat szerint az önkéntesek 111-en voltak, és 61-en harcoltak a csatatereken. Ebben az évben ünnepelte az egyesület – a háborúra való tekintettel csak szűkebb körben, az egyesületi házban – fennállásának fél évszázados évfordulóját. Ez alkalomból az épületet és udvarát lombfüzérekkel, délszaki növényekkel, szőnyegekkel és nemzeti színű drapériákkal díszítették.

Az ünnepi szónokok szóltak az egyesületet érintő új kihívásokról, problémákról is: az egyre bővülő városban szaporodó gyárakról, üzemekről, a fokozódó tűzveszélyről. Megjegyezték, hogy szükség lenne a keret bővítésére, az eszközök modernizálására, az önkéntes és hivatásos tűzoltók munkájának összehangolására, valamint a városon belüli szétosztásukra a nagyobb hatékonyság érdekében. Ráadásul az egyesületi ház is szűknek bizonyult.

Az Ország úti tűzoltószertár bővítésére csak a háború után került sor, amikor megtoldották a Quastler Dezső által tervezett és 1924-ben megépült szomszédos posta- és távíróhivatal épületével.

02

Az Ország úti tűzoltószertár 1910 körül

Dr. Michaelis Béla kitűnő vegyész és különc ember hírében állt Pozsonyban. Az állítólag alkímiával kacérkodó doktor egy laboratóriummal felszerelt pazar otthont építtetett magának az alakulófélben lévő villanegyedben, az Újtelepen (Neustift, Nový svet). A tudós férfiú 1910-ben elhunyt. Végakaratában gondolt a Pozsonyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületre is, amelynek tiszteletbeli tisztje volt. Azt szerette volna, ha a ma Kuzmányiho 9-es szám alatt álló villája özvegy édesanyja halála után (amely 1925-ben következett be) az egylet mindenkori főparancsnokának otthonául szolgál. Más idők jártak akkoriban, nagyot változott a világ és a város is. Az épület lakóházként szolgált, fél évszázada pedig óvoda van benne.

09

Bucsújárás a Szent Flórián-szoborcsoportnál. Forrás: https://www.webumenia.sk/dielo/SVK:SNG.G_8183

Pozsonyt annak ellenére, hogy lakói igyekeztek Szent Flórián kedvében járni, hosszú fennállása alatt több tűzvész is sújtotta. A polgárok 1732-ben barokk szoborcsoportot állítottak a tűzoltók védőszentjének, akinek feladatai közé tartozott a várost szintén gyakorta pusztító árvizek elleni védelem is. Kezdetben a Lőrinc-kapuval szemben állt a Tyúkpiacon, de 1938-ban már annyira akadályozta a forgalmat, hogy a virágvölgyi templom elé helyezték. Szent Flórián azóta onnan veti „vigyázó szemeit” a városra.

B. Mánya Ágnes