Miért nem engedték, hogy a pozsonyi kávézósoknak saját céhük legyen? És mivel ijesztette meg kétszáz éve egy pozsonyi orvos a bécsi kávéház-tulajdonosokat? Pozsony város kávés múltjából szemezgetünk az alábbiakban.

Egy fővárostól az ember elvárja, hogy jó kávéhoz lehessen jutni, még ha a jó kávé épp olyan relatív jelenség is, mint a szerelem vagy a művészet, hiszen egyéni ízléstől függően szinte bármi nevezhető annak. Pozsony esetében viszont a fővárosi rang és a kávé megjelenése történetileg is összefonódik.

 

Mindenről a törökök tehetnek

Először is arról, hogyan került Pozsony közelébe a kávé. Nyilván valaki idehozta. Illetve itt felejtette. Pontosan ez utóbbi történt: Bécs 1684-es ostromakor a császárváros alól a Duna mentén keleti irányba menekülő török hadak néhány zsák kávét az ostrom helyszínén felejtettek (egyes források szerint pontosan négy zsákkal). A felszabadult bécsiek pedig felszabadultan főzték meg első leöntött, vagyis török kávéjukat a veszély múlásának tiszteletére, és így kezdtek el lassacskán rákapni az élénkítő folyadékra. Ha nem is minden így zajlott, hanem jóval lassabb ütemben, annyi biztos, hogy mivel Pozsony mindig szorosan Bécs nyomában járt az elmúlt századok konzumdivatjainak terén, nem nagy meglepetés, hogy pár évtizeddel Bécs említett ostroma után már fogyasztottak kávét Pozsonyban. Ezért ahogy a fővárosi rangot is a hódító törököknek (Buda 1541-es elfoglalása után), valahol a kávét is nekik köszönheti a város.

01

Egy török kávéház belsőtere  

A török hódoltság idején, vagyis a 16-ik század közepétől azonban Magyarország területén már fogyasztottak rendszeresen kávét. Egyrészt a törökök, illetve az apparátusaik részeként érkező népek (bosnyákok, szerbek), másrészt az ital, ha lassan is, de kezdett elterjedni a tehetősebb hazaiak körében is.

 

Egy Kartsoly nevű lengyel

Azt, hogy pontosan melyik évben nyitották meg az első pozsonyi kávézót, nem tudjuk, de annyi biztosra vehető, hogy ez a 18. század első felében történt. A Nyugatmagyarországi Hiradó 1905. július 13-i számában egy rövid, Pozsony és az első magyar kávéház című cikk foglalkozik a kávéval. „A kávéivásról hazánkban elsőként Csereinél (Cserei Mihály – a szerk. megj.) találunk följegyzést, aki 1663-ból, mikor I. Apafi Mihály, Erdély fejedelme, Érsekújvár falai alatt a török nagyvezér táborában vendégeskedett, azt írja, hogy Ali basa, szokások szerént való vendégséget indít és egy fincsa Cávét, s ezután serbetet hozat, kinállya és kináltattya.” A cikk szerzője megemlíti, hogy Rákóczi Ferenc konyhájában már „naponkint főznek fekete levest”. Majd rátér Pozsonyra: „Csakhamar – 1730-ban megnyitja egy Kartsoly nevű lengyel Pozsonyban az első kávéházat. Pesten csak egy félszázad mulva nyílt kávéház.” Aztán még hozzátesz egy mondatot lezárásként: „Érdekes, hogy a Szepességen a kávét pankrótvíznek, a teát szénavíznek, a csokoládét melegített sörnek, a puncsot pedig matrózitalnak nevezték még 1790-ben is.”

02 

Pozsony délről 1720 körül. Forrás: https://www.webumenia.sk/dielo/SVK:GMB.C_19326 

A felsoroltakkal vitatkozni nem szeretnénk, csak megjegyeznénk, hogy az első, ma ismert pesti kávésra vonatkozó adat 1714-ből származik, amikor is a „katolikus rác”, vagyis szerb Cavesieder Blasius (Kávéfőző Balázs) házat vásárolt Pesten. 1729-ben három kávés civakodásáról tanúskodik a pesti tanács jegyzőkönyve: az említett Balázs és a német Franz Reschfellner tesz panaszt az olasz Francesco Bellieno olcsó árai miatt, amellyel rontja az üzletüket. Vagyis amikorra a Kartsoly nevű lengyel pozsonyi kávézójának megnyitását datálja, akkor Pesten már konkurenciaharc dúlt a kávézók közt.

 

Megrontja az ifjúságot

1753-ból származik egy feljegyzés egy kávézóról, mely a pozsonyi Váralján, a Zuckermandelben működött, a Fekete medvéhez címzett fogadó épületében – figyelmeztet Štefan Holčík, aki Peter Salner Pozsonyi kávéházak és borozók című könyvének előszavában említi az esetet. Hat krajcárba került itt a kávé, de azt a feljegyzésből nem tudjuk meg, hogy egy vagy két adag, csak annyi van említve, hogy a vendég ennyit fizetett érte.

Ezekben az években már nem ez lehetett az egyetlen kávés hely Pozsonyban, ez biztosra vehető. A kávézókat üzemeltetők ugyanis 1752-ben már saját céhet szerettek volna alapítani – sikertelenül. Az illetékes szervek a kérést elutasították, méghozzá azzal az indokkal, hogy a kávéházba járás megronthatja az ifjúságot. 1777-ből egy a Naphoz címzett kávézóról találunk feljegyzést, mely a frissen lerombolt várfalak mellett, a Vödric-kapunál üzemelt.

05a

Apfel Antal kávés hirdetése a korabeli pozsonyi sajtóban, 1898

A kávézók legfőbb konkurensei a borozók, illetve a vincellérházak voltak, melyek adott esetben saját termelői borukat kínálták. Kínálatukban a kávézóktól szigorúan elkülönültek, egyik sem kínálhatta azt, amit a másik. Ezeket a szabályokat persze rendre megszegték a haszon reményében. Ott voltak még a fogadók és az éttermek is, amelyek miatt a hagyományos kávézókban sokáig nem volt szabad főzni és meleg ételt kínálni. Ez viszont már a 19. század, amikor a kávé fogyasztása teljesen elterjedté vált Pozsonyban is.

 

Több politika, több kávé

A pozsonyi kávéházak a 19. század elején színvonalban megegyeztek a bécsiekkel, állítja Sas Andor A koronázó város című munkájában. Ballus Pálra hivatkozik (1783-ban született Modoron, és városismertetést írt Pozsonyról), aki gyakran hasonlítgatta össze a két várost. „A pozsonyi kávéházak a bécsiek mintájára vannak berendezve, ha látogatottságuk nem is akkora, mondja Ballus elismerően, felül is múlják bécsi példaképüket. Ez arra vall, hogy 1922-ben már Pozsonyban is voltak olyan luxuskávéházak, amelyek Bécsben az ottani kávéházak történetének monográfusa szerint először 1819–20-ban nyíltak meg. A kávéházi életet a kongresszus utáni idők nyugalma és élni vágyása lendítette fel mindkét helyen” – fejti ki Sas.

Majd egy olyan esetet említ, amikor a bécsi kávéház-tulajdonosokat 1817-ben megijesztette egy pozsonyi orvosnak, Petőcz Mihálynak a röpirata arról, hogy a kávéfogyasztás mennyire árt az emberi szervezetnek. „Gondoskodtak is róla, hogy a sajtó megcáfolja annak állításait. Pozsonyban ekkor a kávéházak száma 8 volt, a bécsi belvárosban pedig 33.” Mint írja, voltak Pozsonyban piaci és külvárosi kávémérések is, amelyek Bécs külvárosi kávéházainak feleltek meg. Majd megkapjuk a választ arra, mi lendítette fel a 19. század első felében a városban a kávéházak forgalmát. „A követekkel Pozsonyba érkező jurátusok 1825-től kezdve nagy élénkséget visznek a kávéházakba, különösen a Séta téren levő Hollinger kávéházat látogatják. Ballus úgy találja, hogy Bécshez viszonyítva Pozsonyban túl nagy a sörmérések száma” –írja Sas, de Ballust idézve ismét hozzáteszi, hogy a kávéházak színvonala mellett még a természet szépségei azok, melyek tekintetében Pozsonyt Bécs elé lehet helyezni, hiszen Pozsonyban a város széléről már látható a csodálatos panoráma a Dunával. 

03

 Az egykori Ligeti kávéház (Au Caffe) 1850 körül, Johann Vincenz Reim grafikáján

Forrás: https://www.webumenia.sk/dielo/SVK:GMB.C_19903

A kávéházak forgalma tehát itt sem volt független a fővárosban zajló politikai élettől, hiszen a pozsonyi reformországgyűlésekre érkezők egyértelműen fellendítették a vendéglátó-ipari egységek forgalmát, köztük a kávéházakét is. 1885-ben tizenkét kávézó működik hivatalosan Pozsonyban, az első világháború kezdetén pedig már vagy harminc.

 

Egyre igényesebbek

A kávét Pozsonyban azóta is isszuk, és az utóbbi tíz évet illetően talán elmondhatjuk, hogy valódi kávéforradalom zajlott le, a belvárosban például egyre több igényes kávés helyből válogathatunk aszerint, milyen típusú vagy eredetű kávét szeretnénk inni. Létesülnek kávépörkölők is, melyekre valakik talán kuriózumként tekintenek, holott például a két háború közt tele volt velük a város (ahogy rengeteg régi képeslap és fotó is dokumentálta az ilyen feliratú cégéreket).

04

A  pozsonyi Baross Kávéház reklámja 1915 körül 

A baristákkal is más beszélgetéseket folytatunk már le, mint tizenöt éve, amikor egyrészt még baristák sem igazán voltak, sem filteres kávé, sem espresso macchiato, sem flat white vagy latte art. Emlékszem, egyszer, amikor egy „áttanult” éjszaka után az egyetem helyett a Ponorkába támolyogtunk be reggel, a „nesku s mliekom” (neszkávét tejjel) kérésre a csapos ijedt arccal kérdezett vissza: „Čooo? Tresku s mliekom?” (Miiit? Treskát tejjel? A treska tőkehalsaláta majonézzel – a szerk. megj.) Aztán persze egészséges kompromisszumként kiegyeztünk a sörben. Ami talán nem is volt akkora véletlen, ha azt nézzük, hogy Ballus Pál már a 19. század első felében megírta, hogy Pozsonyban túl nagy a sörmérések száma…

Veres István