Richard Brunner városi főkapitány nem a levegőbe beszélt. Még aznap felkereste a Brenner-szigetet (Pálenisko), hogy személyesen győződjön meg a rögtönzött lídó biztonságosságáról. Az elé táruló látvány annyira magával ragadta, hogy személye és tisztsége teljes súlyával az ügy mellé állt: a fürdőzni vágyók nagy örömére elvégeztette a víz bakteriológiai vizsgálatát, gondoskodott a terület bekerítéséről, a terep elegyengetéséről, a homok megtisztításáról, sőt mentőcsónakokról, -övekről és -csáklyákról is. Felügyelettel olyan embereket bízott meg, akik tudtak úszni és csónakkal közlekedni, vagyis képesek voltak a vízi mentésre. 1919. július 13-át írtunk ekkor, és Pozsonynak volt strandfürdője, még ha csak provizórikus is. A sajtó méltatta a főkapitány progresszív hozzáállását, és ismét hangsúlyozta, hogy a három nemzet békés egyetértésben fürdőzik együtt: „A természet és az egészségre jótékony hatású sportok szeretete közel hozta egymáshoz a nemrégiben még ellenséges csoportokat. Tetterős főkapitányunk ezúttal is bölcs, modern gondolkodású vezetőnek bizonyult. Agilitása elnyerte a lakosság feltétlen tetszését.”

03

A Lido 20. század elején

Brunnernek és a lídóra áhítozóknak azonban az ideiglenes megoldás nem felelt meg, ezért fáradhatatlanul folytatták a munkát. Miután a vegyi elemzés megállapította, hogy a víz minősége kifogástalan, kubikosok jelentek meg a parton, és csákányok százai dolgoztak az állandó strand területének kialakításán. Valahára a városi tanács is az elképzelés mellé állt, Kánya Richárd polgármesterrel az élén minden segítséget és közreműködést megadott. Ennek köszönhetően alig tíz napra volt szükség, hogy 1919. július 20-án 11.30-kor a Brenner-szigeten, az ún. Hosszúvíznél (Lange Wasser) hivatalosan megnyissa kapuit az első pozsonyi lídó. A sajtó nem titkolta lelkesedését: „Ami a városi tanácsnak sokesztendős vég nélküli vita és szócséplés után sem sikerült, az városi főkapitányunk buzgalmának és energiájának, s persze jóakaratának köszönhetően végre megvalósult.” 

04

A Lido háttérben az öltöző kabinokkal

A vízfelszínt, amennyire lehetséges volt, megtisztították, a nádat kivágták, a partról eltávolították a rőzsét és a bozótot, és néhány méter szélességben felszórták homokkal (Sandbode), „az aranyifjúság legnagyobb örömére”. Az úszni nem tudók számára magas oszlopokkal határolt sekély vizes részt jelöltek ki, a folyóág többi része az úszók rendelkezésére állt. A balesetek megelőzése érdekében mentőövekkel és -csáklyákkal felszerelt csónakok cirkáltak a fürdőzők körül, és mindkét parton mentésre kész úszómesterek figyeltek. A hölgyek számára a strand felső részét különítették el átöltözésre azzal, hogy néhány napon belül deszkakerítés is épül. Ruháikat és értékeiket kis öltözőfülkékben hagyhatták. Az urak e célra a strand alsó (keleti) részét vehették igénybe. „Egyelőre a cserjék meghitt magányában kell átöltözniük.” A lídónak karitatív jellege is volt, Brunner ugyanis koncessziót adott a rokkantak helyi egyesülete számára büfé létesítésére, ahol maguk a rokkantak árusítottak kolbászt és kenyeret, igencsak baráti áron. Az általános lelkesedést csupán a strand viszonylag távoli elhelyezkedése árnyékolta be: „Egyetlen kívánságunk lenne még, hogy a lídóra omnibusszal is eljuthassunk. Bizonyára sokan örömmel fizetnék ki a mentejegyet, hogy ne kelljen ilyen nagy távolságot gyalog megtenniük a forróságban.”

01a 

Pozsonyi hölgyek a Lidón 1929 körül. Forrás: centropa.org

A veszteségességet előrevetítő szkeptikus hangok hamarosan elhallgattak. Az egész nap nyitva tartó strandnak az időjárástól függően napi több száz, sőt több ezer látogatója volt. A megfizethető belépő ellenére (felnőttek: 1 korona, gyermekek: 40 fillér + öltözőhasználati díj: 20 fillér) augusztus közepére „teljes egészében megtérült a beruházás, és gyorsan növekszik a tiszta haszon. Pompás ötlet volt ezen a helyen Gänsehäufelt (azaz lídót, JV megj.) létesíteni. (...) Tegnap délután fiákerek, konflisok és automobilok hada tartott a strandra, és hölgyek, urak, gyermekek százai érkeztek saját lovon.”

A lídó akkora örömöt jelentett a városnak, hogy a Pressburger Presse című hetilap még egy hozzá írt ódát is közölt:

„Wir haben zu wenig Bäder noch da, (Túl kevés a fürdőnk,)

Es ist eine Schand für Bratislava. (szégyenkezhet Pozsony.)

So ruft mit tiefbekümmertem Kummer (Így kiáltott mély bánatában)

Herr Oberstadthauptmann Richard Brunner. (Richard Brunner városi főkapitány.)

Und daß nicht lange so wenig stünden, (És hogy mielőbb több legyen,)

So ging er daran – ein neues zu gründen. (munkához látott, hogy építsen egy újat.)

Das beste ist sicher – ganz ohne Zweifel (Nem kétséges, egy alkalmas)

Ein standesgemäßes – Gänsehäufel! (Gänsehäufel lesz a legjobb!)

Kaum hatte das Volk davon was erfahren, (Amint a nép hírét vette,)

bevölkerte es schon mit Liebespaaren. (ellepték a szerelmes párok.)

Da seufzte Herr Brunner – das eine blos: (Brunner úr csak felsóhajtott:)

die Geister die ich gerufen – die werd’ ich nicht los! (a szellemet nem lehet többé visszazárni a palackba!)”

A strandot 1919. szeptember 12-én bezárták, mivel ezen a szakaszon megemelkedett a Duna vízszintje – erről a rendőrkapitányság tájékoztatott. Az első, Brenner-szigeti lídón szerzett tapasztalatai alapján Pozsony új kérést fogalmazott meg a következő szezonra: olyan strandfürdőt szeretett volna, amely közelebb esik a városközponthoz, és kevésbé van kitéve a Duna szeszélyének. Mivel Ligetfalut (Petržalka) 1919. augusztusában elfoglalta a csehszlovák hadsereg, a lehetőségek köre ekkor már szélesebb volt. Johann Rudolf szállodatulajdonos vetette fel a javaslatot, hogy Ligetfaluban, a városi kavics- és homokbánya helyén létesüljön modern, állandó lídó. A városháza megbízta a városi mérnöki hivatalt a hely alkalmasságának mielőbbi megvizsgálásával. A hivatal szakvéleménye szerint a javasolt hely „tökéletesen alkalmas, mivel közeli fekvésű, a hídfőtől alig 300 méterre található, és a bécsi villamossal is jól megközelíthető. Ráadásul a terület, mivel nincsenek rajta fák, ideális a napfürdőzésre (Sonnenbad), és kavicsos homok borítja, ami alapkövetelmény a Gänsehäufel szempontjából. A víz feneke megfelelő kotrást igényel, ez azonban nem növeli meg jelentős mértékben a költségeket.”

02

Fotók a Lidóból

Ezt követően felgyorsultak az események, és 1920 júliusában a Duna ligetfalui oldalán megnyílt a Lido, amelyet aztán évtizedeken át látogattak a pozsonyiak egész nemzedékei. Sajnálatos, hogy végül ilyen könnyen lemondtunk a strandról, amelyért elődeink annyit küzdöttek.

Ján Vyhnánek

Fordította: Böszörményi Péter

 

A pozsonyi Lido megszületésének rögös útja (1. rész)