Az idei, szokatlanul meleg tavasz a pozsonyiakat is a strandokra csábította. Ma nincs nehéz dolga annak, aki ilyenfajta kikapcsolódásra vágyik – a városban és közvetlen közelében elég sok vízfelület vagy uszoda várja a fürdőzni vágyókat. 100 évvel ezelőtt azonban a pozsonyiakat (a világháborún kívül) egy régóta húzódó probléma foglalkoztatta: megszületik végre a Duna-parti strand, a Lido, vagy sem? A város már régóta ígérgeti ugyan, ám konkrét lépések nem történtek...

33

Bécs Gänsehäufel szigeti strandja egy korabeli képeslapon

A pozsonyi Lido története különös módon Bécsben kezdődött, 1900-ban, amikor a híres bécsi természetgyógyásznak, Florian Berndlnek megtetszett a Gänsehäufel nevű dunai sziget strandja, és egy részét bérbe vette a várostól azzal az ürüggyel, hogy a fűzfákat fogja gondozni. A fűzek helyett azonban a naturopátiás orvoslás kultúráját ápolta, kiváltva nemcsak a hagyományos medicina képviselőinek, hanem a város konzervatív köreinek rosszallását is, amelyeket felháborított a hiányos öltözetű férfiak és nők közös fürdőzése. A város ezért alig öt év után felmondta a bérleti szerződést (a hivatalos indok a hiányzó étterem-koncesszió volt), és a kedves Berndlt kiebrudalta a szigetről. A bécsiek azonban annyira megkedvelték a strandot, hogy azt a város végül némi átalakítás után maga üzemeltette tovább, a saját szabályai alapján. A bécsi lídót hivatalosan 1907. augusztus 5-én nyitották meg Strandbad der Commune Wien am Gänsehäufel (Bécs Gänsehäufel szigeti strandja) néven.

Ugyanabban az évben Berlinben is lídó nyílt (Strandbad Wannsee), az európai német közösséghez szorosan kötődő, a legújabb divatokat tőlük átvevő pozsonyi polgárság pedig hamarosan előállt azzal az igényével, hogy a város létesítsen strandot a Duna-parton. A pozsonyiaknak természetesen ekkor is volt hol fürödniük, rendelkezésükre állt például a Grössling utcai „Bad Pozsony” vagy a dunai pontonstrand, az ún, „Spukkastle”, ezek mellett azonban egyáltalán nem tűnt elvetendő ötletnek egy tágas, kellemes lídó létesítése, ahol nem kell tülekedni, és ahol az egész család együtt fürödhet...

02

 Dunai pontonstrand (hajófürdő) 1903 körül Pozsonyban

Valószínűleg Hans Dewald képviselő volt az, aki először emelt szót hivatalos formában ennek érdekében, amikor 1909-ben a városi tanács ülésén javaslatot terjesztett elő strand létesítéséről a városi vízmű mellett. A sajtó lelkesen fogadta az indítványt, rámutatva, hogy egy ilyen strandfürdő jelentősen előmozdítaná Pozsony fürdési kultúrájának fejlődését. A városi tanács kezdetben hajlott a javaslat elfogadására, még egy bizottság is felállt a megvalósítás érdekében, de három év elteltével, 1912-ben feladták a próbálkozást. Állítólag 30-40 000 koronába került volna a strand létesítése, és ezt a városi képviselő-testület nem találta kifizetődőnek. A döntés ellenérzést váltott ki a lakosság körében, a sajtó pedig előbb ironikusan megjegyezte, hogy a városháza valószínűleg fél a víztől, majd azt a vádat fogalmazta meg ellene, hogy a saját városi fürdőjét akarja megvédeni a konkurenciától. A pozsonyiak pedig kénytelenek voltak továbbra is a régi jó fürdőket látogatni, időnként pedig elmenni Dévényig (Devín), ahol a várszikla alatt legkésőbb 1914-ben már strand működött...

04

Fürdőzők Dévénynél az 20-as években 

Az első világháború kitörése után a kérdés érthető módon lekerült a napirendről, a háború végéhez közeledve azonban a sajtó újra felmelegítette a témát. Ez 1918 és 1919 fordulóján, amikor a csehszlovák hadsereg megszállta a várost, ismét háttérbe szorult, tavaszra azonban valamelyest rendeződött a helyzet, a lídóval kapcsolatos vita pedig ismét fellángolt.

03

A csehszlovák hadsereg katonái a pozsonyi Duna-parton 1919-ben. Forrás: Ernest Huska

A városháza látszólag engedett a közvélemény nyomásának, 1919. május 12-én határozatot hozott a „Gänsehäufel” megépítéséről, és 30 000 koronát különített el erre a célra. További lépések azonban nem történtek az ügyben, mintha az lenne a cél, hogy a dolog csendben feledésbe merüljön. Az ekkorra már komoly haragra gerjedt polgárok, élükön egy Neumann nevű borbéllyal és egy Fischer nevű tánctanárral saját kezükbe vették a kezdeményezést, és júliusban küldöttséget menesztettek Richard Brunner városi főkapitányhoz azzal a kéréssel, hogy lépjen fel az ügyben. A sportrajongó Brunnerben (aki például az 1. ČsŠK Bratislava, a mai Slovan klub megalapításánál is bábáskodott) erős szövetségest reméltek. A vele folytatott tárgyalások során helyszínül a Brenner-szigetet (Pálenisko) javasolták, ahol ekkor már amúgy is békés egyetértésben vadstrandoltak a három nemzet képviselői. A kellemes környezetben a legmegveszekedettebb nacionalisták is megszelídültek...

A Duna jobb oldala mint helyszín nem jött számításba, hiszen Ligetfalu (Petržalka) ekkor még magyar kézen volt (augusztusban foglalta el a csehszlovák hadsereg). A tervet lelkesen fogadó Brunner megígérte, hogy személyesen veszi szemügyre a javasolt helyet, hogy meggyőződjön annak alkalmasságáról, és a továbbiakról ezt követően határoz. Pozsony lélegzetvisszafojtva várta az eredményt – vajon a kapitány segítségével sikerül 10 évnyi hasztalan próbálkozás után elnyerni a sors kegyét?

Ján Vyhnánek

Fordította: Böszörményi Péter