Rómer Flóris szobrának megkoszorúzása (1907. augusztus. 25)

Régi pozsonyi történetek
2015 05 20.

Az Országos Régészeti és Embertani Társulat már a millennium évében, 1896-ban adománygyűjtést indított egy Pozsonyban felállítandó Rómer-szobor javára. A kezdeményezést a város képviselőtestülete anyagilag is támogatta. Stróbl Alajos szobrász nemsokára el is készítette a mellszobor mintáját, amely évekig Pozsony polgármesterének dolgozószobáját díszítette.

 04

Ortvay Tivadar 1902 júniusában Pozsony magyar nyelvű napilapjában, a Nyugatmagyarországi Híradóban jelentetett meg egy cikket, amelyben beszámolt arról, hogy Pozsony polgármesterével, Stróbl Alajos szobrászművésszel és Forster Gyula miniszteri biztossal közösen jelölték ki a Ferenciek terén azt a helyet, ahová a később bronzba öntött szobor kerül.

07

A sok huzavona után végül 5 évet kellett várni, hogy a bronzszobor Pozsonyban átadásra kerüljön. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 34. közgyűlése alkalmából avatták fel 1907. augusztus 25-én Ferenciek terén.

A vándorgyűlést gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter nyitotta meg a Prímási palota tükörtermében, majd Pozsony polgármestere, Brolly Tivadar tartott üdvözlőbeszédet. A titkári jelentések után következtek az előadások. Bíró Lajos: Vannak-e még emberevők? című előadása után a közgyűlést berekesztették.

51

„Apponyi Albert gróf köszönetet mondott Biró Lajos érdekes és tanúságos előadásáért s fölkérve a vándorgyűlés tagjait, hogy Rómer Flóris szobrának megkoszorúzására vonuljanak, déli fél 1 óra előtt berekesztette az ülést” – írja a Nyugatmagyarszági Hiradó beszámolója.

A közös fotózás után a tudósok a Ferenciek terére, Rómer Flóris szobrához vonultak, ahol dr. Chyzer Kornél miniszteri tanácsos, a vándorgyűlés elnöke beszédet mondott és megkoszorúzta a szobrot. „A hatalmas babérkoszorún elhelyezett, nemzeti szalagján a következő felirat volt: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók – Rómer Flóris emlékének 1907. aug.25. ” – számol be az eseményről az újság. A koszorú szalagja ma a Pozsonyi Városi Múzeum gyűjteményében található.

01

Az 1998-ban bekövetkezett városi térrendezések következtében Rómer Flóris bronzba öntött büsztje a Pozsonyi Városi Múzeum (Régi városháza) udvarába került. Ma a szobor közvetlenül az épület mellett, az egyik a sarokban „elrejtve” található. Lerövidített homokkő talapzatán kevésbé észrevehetőek a pozsonyi műiparosok által egykor kifaragott emblémák és szimbólumok.

 06

Ifj. Papp Sándor

Gyüjtemény: Pozsonyi Városi Múzeum, Horváth, Cmorej

Támogatóink

Don`t copy text!