Gyakran nézegetem a régi Szárazvámról (Suché mýto) készült fényképeket, böngészem a régi térképeket, összehasonlítgatom a házszámokat, és megpróbálom átérezni a hely elveszett történelmét. Ma, a rideg irodaházak között már alig hiszi el az ember, hogy a város egykori fő ütőerén jár, amelynek hajdani barokk-klasszicista házai önálló, pezsgő életű mikrovilágot alkottak.

A városközponthoz a Szél utcán, a Magas úton és a Stefánia úton (ma Štefánik utca) át kapcsolódó, barátságos kis utcában várta valaha vásárlóit a világhírű mikológus Bäumler János András hentesüzlete, kétszersültért Kesselbauerhoz jártak, Lerchnernél finomat lehetett enni, és az Effenberger kávéház is kedvelt hely volt. Később az itt felépült Astorka lett a bohém Pozsony központja, de megvolt a maga élete a legendás Pipához vendéglőnek, a Kék gömb és a Halmoš elnevezésű háznak, na meg a Fischer (Groh) vaskereskedésnek is. Itt székelt a 20. század elején a Slovenské ľudové noviny hetilap szerkesztősége, az Apácapálya (Panenská) sarkán működött Ivan Dérer ügyvédi irodája, korábban itt lakott Martinengo Nándor, a testnevelés és a vívás úttörője...

06

A Szárazvám 1917 körül. Forrás: Kálmán László  

Előszeretettel vették erre az irányt világhírű csemegénk, a pozsonyi kifli kedvelői is, akik a 19. század végén akár két pékség közül is választhattak a Szárazvámon. A Fa utca sarkán (az akkori 14. szám alatt) a bejárat felett hintázó óriáskifli hirdette Franz Kastner pékboltját. Aki nem tudta, hogy bádogcégérrel van dolga, bizony törhette a fejét, hogy miként sikerült a pékmesternek ilyen gyönyörű barnára sütnie egy ekkora monstrumot... 

00

A Kastner-pékség 1930 körül. Forrás: Pozsonyi Városi Levéltár

Szemközt, a 13. szám alatt, körülbelül azon a helyen, ahol ma az Óvárosi utca a Hodža (az egykori Grassalkovich) térbe torkollik, a Schwappach család péksége működött évtizedeken át. A leghosszabb ideig Schwappach Ágoston (1837–1914) vezette, akit a maga idejében a pozsonyi Beugelbäckerek, azaz pozsonyikifli-sütők koronázatlan királyának tartottak. Az egykor a Schwabach nevet viselő régi pékfamília Bajorországból származott. Ágoston nagyapja, Martin Schwabach volt az, aki a 18. század végén szülőföldjét elhagyva, Pozsonyban telepedett le, ahol hamarosan pékmester lett. Nyomdokaiba lépő fia, Ferdinánd 1834-ben tett mestervizsgát, és Schwabachról Schwappachra változtatta vezetéknevét. 

02a

A Schwappach család péksége a Szárazvámon, 1914. Forrás: SzNM – Kárpáti Német Kultúra Múzeuma

Innen indul a híres pékség története, amelyet Ferdinánd halála után, 1862-ben Schwappach Ágoston vett át megözvegyült édesanyjától. Vezetése alatt a pékműhely a pozsonyi kifli sütésére specializálódott, amely neki köszönhetően vált világhírű exportcikké. Ágoston kiválóan felkészült feladatára: 13 évesen kezdte tanulni a pékmesterséget, két évvel később már mesterlegény volt, és miután vándorlásából hazatért, ő lett az utolsó olyan pozsonyi pékmester, aki még a rendkívül komoly követelményeket támasztó régi iparosi szokásoknak megfelelően készítette mestermunkáját, a Meisterstücköt. A vizsgabizottság elnöke nem más volt, mint a neves kétszersültgyáros, Kesselbauer György. 

02

Schwappach pozsonyikifli-sütő pékségének reklámja. Forrás: Július Cmorej

Schwappach Ágoston péksüteményei messze földön híressé váltak, gyakorlatilag az egész világba szállított belőlük – Olaszországba, Angliába, Ausztriába, Németországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba és számos egyéb országba. Több jelentős személyiség is nagy híve volt mákos és diós patkóinak, az 1885-ös budapesti Országos Általános Kiállításon például I. Ferenc József aranykereszttel tüntette ki Schwappachot a pozsonyi kifli világhírűvé tételében szerzett érdemeiért. Rudolf trónörökös és Stefánia hercegnő ugyancsak a legmagasabb szóbeli elismeréssel illették munkáját, Otto von Bismarck német kancellár pedig saját kezűleg aláírt levélben mondott köszönetet Schwappach Ágostonnak a finomságért: „Születésnapomra küldött ajándéka és jókívánságai nagy örömet szereztek nekem, amiért szíveskedjék elfogadni leghálásabb köszönetemet. Bismarck” 

05

Schwappach pozsonyikifli-sütő pékségének reklámja. Forrás: Július Cmorej

A boldog, kiváltságos pozsonyiak pedig akár naponta vásárolhattak az évről évre a világ minden tájáról – Londonból, Budapestről, Velencéből, Párizsból és más nagyvárosokból – érmeket és okleveleket hozó csemegéből! Schwappach kiflijei szó szerint ámulatot keltettek az 1893-az chicagói Nemzetközi Higiéniai Kiállításon, ahová különféle nehézségek miatt két hónapon át kellett utazniuk. A bírálóbizottság tagjai alig akarták elhinni, hogy a szájukban finoman omló édesség hosszan hajózott a tengeren, nem pedig a minap sült valahol a közelben... Aranyéremmel, díszoklevéllel és érdemcsillaggal jutalmazták a péksütemény tartósságát és ízletességét. Schwappach Ágoston lelkiismeretessége élete egyéb területeire is kiterjedt – szakértelmének és személyes kvalitásainak köszönhetően hosszú éveken át a pozsonyi pékek céhének titkára és jegyzője volt. 

01

Schwappach pozsonyikifli-sütő pékségének reklámja, fa, 1910 körül. Forrás: Pozsonyi Városi Múzeum

Kollégáit tisztelte, az ő kezdeményezésére kezdték magázni a pékmesterek a segédeiket. Elnöke és tiszteletbeli tagja volt a pozsonyi pékek betegsegélyző egyesületének. 70. születésnapján a következő szavakkal vonta meg élete mérlegét: „Őszinte cselekedeteimmel soha senkinek nem ártottam, senkit meg nem bántottam, senkinek a vásárlóját el nem oroztam, senkinek nem lehet panasza ellenem. Hetvenéves, becsületes ember vagyok, és meggyőződésem, hogy egyetlen régi vagy ifjú kollégám sem viseltetik irántam ellenségesen.” Schwappach Ágoston 1914-ben, hosszabb betegség után halt meg. Sírja a mai napig látogatható a Kecske-kapui evangélikus temetőben. 

03a 

Schwappach Ágoston fényképe. Forrás: Pozsonyi Városi Levéltár

A 70-es években a régi Szárazvámot könyörtelenül leradírozták a föld színéről, hogy átadja helyét egy többszintű útkereszteződésnek. A lebontott házak romjai felett vészjóslóan gomolygott a füstfelhő. Az egykori Schwappach-pékség is odalett. A pozsonyi kifli, Schwappach Ágoston hagyatéka azonban szerencsére túlélte a tébolyult 20. századot. És élni is fog, amíg szeretjük.

Ján Vyhnánek

Fordította: Böszörményi Péter