F A D R U S Z, az elfeledett szobrászzseni – női szemmel

Híres pozsonyiak
2015 07 27.

Fadrusz János (1858–1903), a pozsonyi születésű szobrász életének regénye először Carl Angermayer könyvkiadójánál jelent meg 1908-ban, tehát mindössze öt évvel Fadrusz halála után. A Göröngy Imre által jegyzett német nyelvű könyv a Fragmente aus einem Künstlerleben címet viseli. A mű eredetileg folytatásokban jelent meg a Pressburger Zeitungban, ahol a szerző több más írását is publikálta.  

Míg Fadrusz ismert és elismert művész lett, addig a regényes életrajz és szerzőjének kiléte több mint száz évre feledésbe merült. 2014-ben porolta le, ébresztette fel hosszú Csipkerózsika-álmából a Phoenix Polgári Társulás, amelynek megbízásából Nádori Lívia elkészítette a könyv magyar fordítását. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerült felfedni a szerző valódi kilétét is: kiderült, hogy a Göröngy Imre művésznév alatt egy hölgy rejtőzik, Czech-Batka Antónia (Pozsony, 1851–?), a híres pozsonyi városi főlevéltáros, Batka János húga, aki, hogy szabadon publikálhasson, kénytelen volt férfi álnéven írni.

02

 Czech-Batka Antónia

A meglehetősen esetlen művésznevet választó szerző regénye cseppet sem tükrözi a „földhözragadt” álnév sugallta előítéleteket, Czech-Batka Antónia könyve teljesen beleillik a kor hasonló jellegű írásai közé, és korrekt írói teljesítményként értékelhető, ráadásul kitűnő forrásmunka.

Fadrusz regényes élettörténete 1883-ban, tehát abban az évben indul, amely az ismertséget hozta meg számára, és a művész húsz évvel később bekövetkezett halálával végződik. A szerző egy levéltáros testvérhúgától joggal elvárható alapossággal számol be Fadrusz és szülővárosa „életének” minden jelentős eseményéről. Látjuk a lakatosinasból fafaragóvá lett Fadrusz szerény szobáját a virágvölgyi templommal „ferdén szemben” álló házban, amely munkahelyként, de étkező- és hálóhelyiségül is szolgál. „Minden egyben, és egy mindenben” – jegyzi meg a szoba lakója. Aprólékos leírást kapunk Fadrusz fafaragáshoz szükséges munkaeszközeiről. Betekintést nyerünk édesanyja szatócsboltjába, ahol – egyebek mellett – mákos és diós pozsonyi kiflik is sorakoznak a polconHangulatos leírást kapunk 1883. május 1-jéről, amikor a pozsonyiak nagy része az „ártéri parkba”, az egykori Ligeti díszparkba (Aupark, ma Sad Janka Kráľa) vonult, hogy pihenéssel töltse a napot, míg mások a Prímási palotában rendezett kiállítást tekintették meg, amelyen Fadrusz „megkülönböztetett figyelmet vívott ki”, és immár szobrászként debütált az Ahasvérust megformáló terrakotta domborművével.

 10

A regény elmeséli azt is, hogyan került az addig fával dolgozó, de valódi szobrászi babérokra vágyó fiatalember a kiállító művészek közé: Fadrusz valósággal berontott a kiállítás titkárához a városháza ódon épületébe (amelynek egyes belső tereiről részletes leírást kapunk). Mivel a „heves” találkozást követően mégsem érkezik meg a Fadrusz által felkínált mű a kiállításra, a titkár (Batka Antónia nem nevezi néven, de tudjuk, hogy a bátyjáról, Batka Jánosról van szó) maga keresi fel az anyagi gondokkal küszködő művészt. A titkár kisebb famunkákat vásárol Fadrusztól, ezzel pénzhez juttatja a szobrászt, aki így meg tudja alkotni a kiállításra szánt művet. (Fadrusz nekrológjában, amelyet Malonyay Dezső írt a Művészet folyóirat VI. évfolyamának 3. számába, úgy szól a történet, hogy Batka János a kiállítást rendezgetve figyelt föl a kopottas külsejű, a Tilgner-szobrok körül lődörgő fiatalemberre, és valóban elment utána a lakására, miután az az egyezségük ellenére nem jelentkezett.)

03

Batka János 

 

Batka Antónia könyve mindössze öt évvel Fadrusz halála után jelent meg, amikor még javában éltek azok a személyek, akiket a fiatalon elhunyt művész regényes életrajzában szerepeltet. Ez is indokolja azt a diszkréciót, amellyel a szerző egyes szereplők valódi kilétét kezeli. Némi nyomozás után azonban rá lehet jönni, hogy a „titkárként” emlegetett személy Batka János, a tekintélyes patríciuscsalád képviselője pedig, akit „arbiter elegantiarum” (a választékos ízlés mestere) szókapcsolattal illet, valószínűleg nem más, mint Palugyay József. Az ő megrendelésére készíti az ügyes kezű, akkor még fával dolgozó szobrász az Emberi korok címen ismert órát (amelynek leírása megtalálható a regényben). Az óra megtekinthető a Pozsonyi Városi Múzeum állandó kiállításán, a Jó pásztorhoz címzett házban, az ottani óramúzeumban.

 

04

Palugyay József

Batka Antónia azonban korántsem olyan visszafogott, ha Fadruszról van szó: közli a szobrász Therese Biard bárónővel folytatott levelezésének egyes darabjait, amelyeket a szenvedélyesen szerelmes művész minden bizonnyal a bárónőnek és nem az utókornak szánt. („Az itt következő levelek Fadrusz eredeti levelei, melyeket baráti kezek bocsátottak a szerző rendelkezésére, azzal a feltétellel, hogy később átadásra kerülnek a városi múzeum számára” – szól Batka Antónia megjegyzése.) Ha a bárónő a valódi nevén szerepel a könyvben, úgy a nyilvánosságra hozott magánlevelek bizony igencsak kellemetlen helyzetbe hozhatták (volna?) a már özvegy, de túl a harmincötödik életévén is vonzó hölgyet.

Fadrusz János a regény szerint Anton Rubinstein pozsonyi koncertjén figyelt fel a királynői termetű Therese-re, aki atyai barátja és mestere, Liszt Ferenc oldalán jelent meg az eseményen. Kiderült, hogy a hölgy külföldön él, tíz évvel idősebb Fadrusznál, és időnként hazalátogat a nagymamájától örökölt Pozsony melletti birtokára, „A.”-ba. Fadrusz egy megbízás kapcsán többször is elvonatozik a bárónő festői szépségű kúriájába. (Batka Antónia rendkívül érzékletes leírást ad a házról, a kertről és annak különböző „bugyrairól”.) A művelt és világlátott asszony teljesen elbűvöli a magát lakatosinasból szobrásszá felküzdő, mohó tudásvággyal rendelkező Fadruszt. Therese beszámolói által gondolatban „eljut” Firenzébe és a carrarai márványfejtőkbe. A regénybeli Fadrusz szenvedélyesen alkot és ugyanolyan intenzitással szeret, a bárónő azonban lehűti a neki szerelmet valló művészt azzal, hogy ugyan bevezetheti őt a felsőbb körökbe és segíthet a szobrásznak az ott használatos modor, nyelv elsajátításában, a kapcsolatuk azonban eleve sikertelenségre van ítélve… de csitt, legyen elég ennyi!

01

Fadrusz János 

Fadrusz válaszlevelében a tőle elvárható hévvel utasítja vissza Biard bárónő nagylelkű „segítségét”. Egy öntudatos, magát szívós, kitartó munkával felküzdő „magafaragta” ember (ha minden igaz, eredeti) sorai ezek: „Csak azt nevezhetjük névnek, amit mi magunk vívunk ki magunknak, amit a semmiből teremtünk elő munkával, saját erőből, csak az a rang, a társadalmi állás, a vagyon, amit a szellem nehéz harc árán vívott ki és joggal sajátjának nevez.”

Batka Antónia Fadrusz-regényében hangsúlyos szerepet kap Liszt Ferenc, aki valóban gyakori vendég volt Pozsonyban. A Batka testvérek levelezésben álltak a világhírű zongoraművésszel és zeneszerzővel. Valószínűleg a Liszt iránt érzett csodálat lehetett az, amely Antóniát a zeneszerző „indokolatlanul gyakori” szerepeltetésére ösztönözte. Fadrusz is fel-feltűnik azokon a pozsonyi eseményeken, amelyeken Liszt (pl. a már emlegetett Rubinstein-koncerten vagy Rónay Jácint püspök aranymiséjén a Dómban), de – egy filmes kifejezéssel élve – nincs közös „jelenetük”. A kapcsolódási pont Biard bárónő, aki szinte árnyékként kíséri „atyai jóbarátját”: beszáll mellé a gyorsvonatba az érsekújvári vasútállomáson, meglátogatja a gyengélkedő mestert a zeneakadémiabeli szobájában stb.

05

Liszt Ferenc

Fadrusz valószínűleg nem volt közvetlen kapcsolatban Liszttel: készített ugyan egy domborművet a zongoravirtuózról, de a források alapján nem a valóság, hanem Viktor Tilgner Liszt-szobra után, amely Batka Antónia szerint színes volt (126. o.).

Fadrusz egyik legjelentősebb munkája a Pozsonyban 1897-ben felállított Mária Terézia-emlékmű, amelynek a regény kiemelt figyelmet szentel. Az alkotás folyamatáról szinte semmit nem tudunk meg, de a kiválasztott helyszínről és a szándékról, amely az emlékművet világra hívta, valamint az ünnepélyes felavatásáról annál többet. Batka Antónia a korabeli retorikának megfelelően hazafias, pontosabban honleányos szólamokkal ír a jeles eseményen résztvevő „szeretett királyról”, I. Ferenc Józsefről: „A király iránt érzett szeretet parazsa, amely ott volt minden jelenlevő vendég szívében, mint valami elektromos szikra hatására, óriási lángként csapott föl…” Az uralkodó, aki az életrajzírói szerint a hadgyakorlatokon érezte csak igazán elemében magát, a regényben vérbeli műértőként nyilatkozik: különösen jól sikerültnek és újszerűnek tartja, hogy a szoborcsoport mellékalakjai (egy főnemes és egy vitéz) a főalakkal, vagyis a királynővel együtt szerepelnek a talapzaton.

08

A regény a továbbiakban nagyvonalakban beszámol arról, hogy Fadrusz befutott művész lett, jelentős megbízásokat, azoknak köszönhetően pedig számos elismerést kapott. A magánélete is révbe ért, amikor feleségül vette a bécsi akadémiai tanulmányai során megismert Deréky Annát. Budapestre költözött, és a budai Naphegyen felépítette saját műterem-villáját.

Batka Antónia regényének utolsó lapjain Fadrusz János lelki vívódásainak lehetünk tanúi. Az 1898-ban tragikus körülmények között elhunyt Erzsébet királyné számára nagyszabású emlékmű épült volna a budai Szent György térre. Fadrusz életében két pályázatot is kihirdettek, ám a benyújtott pályaművek egyike – így a Korb Flóris és Giergl Kálmán építészekkel készített közös mű – sem nyerte el maradéktalanul a bírálóbizottság tetszését, igaz, Fadrusz a szobormunkáiért külön elismerésben részesült. A regény hőse hatalmas kudarcként éli meg pályaművük „langyos” fogadtatását, és ez a keserűség nagyban elősegíti a szobrász egészségének megromlását és a fokozatos leépülését. (Fadrusz Jánossal a tuberkulózis végzett, 1903-ban, negyvenöt éves korában hunyt el Budapesten.)

14

„Szegény mester! Fölemésztette a művészi becsvágy…” – sóhajt fel a regény végén Biard bárónő, miután az újságból értesül Fadrusz haláláról, majd fennkölt stílusban, nekrológnak is megfelelő szónoklatban tör ki. A szerző azonban – a magamfajta olvasók legnagyobb örömére – az Epilógusban egy ötletes megoldásnak köszönhetően ügyesen feledteti a pár oldallal előbbi iskolás stílusban előadott „dicshimnuszt”.

A regény érdekes olvasmány, az előbb említett részletet leszámítva élő, gördülékeny dialógusokkal, élvezetes leírásokkal. Végig érződik rajta, hogy művelt, világlátott ember írta, olyasvalaki, akinek van érzéke a (képző)művészethez, valamint jól ismeri a Fadrusz által bejárt hatalmas utat, de Pozsony múltját, épített és szellemi örökségét is.

Batka Antónia: Töredékek egy művész életéből. Phoenix Polgári Társulás Pozsony, 2014

B. Mánya Ágnes 

Támogatóink

Don`t copy text!