Április 10-én volt a 140. évfordulója annak, hogy Pozsonyban meghalt Heckenast Gusztáv, korának egyik legjelentősebb magyarországi könyvkiadója. Bár városunkban csupán élete utolsó éveit töltötte, és erről ma már alig-alig esik szó, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után. De mi hozta ide Kassa szülöttjét, aki élete nagy részét Pesten töltötte, és pályája csúcsa is oda kötődik?

 04

 Forradalmi hangulat Pesten 1848 március 15-én

Heckenast az eperjesi líceum elvégzése után, 15 évesen érkezett Pestre, ahol rokona, Otto Wigand kiadójában helyezkedett el. Amikor az néhány évre rá a cenzúra elől Lipcsébe költözött, Heckenastra maradt az egész vállalat, amelyhez egy nyomdát is hozzákapcsolt. 1840-ben társult a pozsonyi születésű Landerer Lajos nyomdásszal, aki a legkorszerűbb technikák (gyorssajtó, színnyomás, különféle betűtípusok, gépi betűöntés) alkalmazásával rendkívül magas színvonalra fejlesztette a nyomdát. Ebben az időszakban a politikába is bekapcsolódtak, hiszen Petőfi Nemzeti dalának kinyomtatásával ott álltak a negyvennyolcas forradalom bölcsőjénél. Landerer halála (1854) után Heckenast egymaga is sikeresen vezette a kiadót, amelynél a kor legtöbb jelentős magyar irodalmi alkotójának – például Jókai Mór, Kisfaludy Károly és Sándor, Eötvös József – művei mellett német szerzők, köztük Adalbert Stifter kötetei is megjelentek. Heckenast számos szerzővel ápolt baráti kapcsolatot, és ez azt követően sem változott, hogy 1873-ban nyugdíjba vonult. Ekkor költözött a nyüzsgő Budapestről vidékre, a békés, barátságos Pozsonyba.

Külön figyelmet érdemel a később háromszor is irodalmi Nobel-díjra jelölt Peter Rosegger osztrák író-költőhöz fűződő szoros barátsága. Nemrégiben, már nem is tudom, milyen véletlen folytán, kezembe került a levelezésük. Először csak futólag pillantottam bele a levelekbe, de egyre inkább magukkal ragadtak, és alig tudtam tőlük elszakadni. Két férfi története bontakozott ki előttem, akiket a nagy korkülönbség (Heckenast több mint 30 évvel idősebb volt!) ellenére szilárd kötelék fűzött egymáshoz. Rosegger első alkalommal 1874 novemberében látogatta meg Heckenastot Pozsonyban, akinek akkor már épült a háza – a palota ma is áll a Konvent (Konventná) és a Kecske (Kozia, az egykori Kisfaludy Károly) utca sarkán –, de ezt csak teljesen kész, berendezett állapotban akarta az írónak megmutatni. Rosegger így a Zöldfa (ma Carlton) szállóban töltött néhány napot Heckenast vendégeként.

07

A Hekckenast-palota Pozsonyban. Fotó: Braňo Bibel

Második látogatására egy évvel később, 1875 decemberében kerül sor, és Roseggernek jutott a megtiszteltetés, hogy a frissen átadott Konvent utcai palota első vendége lehessen. A látogatást megelőző levelekben Heckenast bizalmasan tudatja vele, hogy bár új otthona szobái egyre lakályosabbak és barátságosabbak, még sok munkába fog telni, hogy minden tökéletes legyen. Ennek ellenére is mindketten nagyon várták a találkozást. A látogatás után az író hálával teli levelet küldött Heckenastnak: „Drága Barátom! Elszálltak a napok, amelyeket annyira vártam. Kis gráci szobámban ülök, amelyet meghitten ismerek, és mégis annyira idegen számomra, s ezt kérdem magamtól: Mért nem maradtál még Pozsonyban? (...) Kedves Barátom, megyek, amint ismét egészséges leszek, addig is végtelen hálával tartozom mindazért, miben betegen részesültem. Amint rendbejövök, ismét ellátogatok a gyönyörű házba, amelyben egy nemes lelkű férfiú lakik angyalian kedves nejével, aki éppoly jóságos, mint édesanyám és, igen, mint a feleségem. Micsoda öröm ez számomra, hogy éppen az én drága barátomnak van ilyen asszonya! (...) Drága Barátom, fogadja még egyszer legmélyebb hálámat mindazért, amit kedves nejével Bécsben és Pozsonyban értem tettek!”

Rosegger támaszra lett Heckenastban a legnehezebb időkben. Márciusban meghalt a felesége, és magára maradt két gyermekével, Heckenastnál azonban, mint következő, 1876. márciusi látogatása alkalmával kijelentette, megfeledkezett a bánatáról: „Gyakran gondolok a barátságos, gyógyító nyugalmat árasztó házra, ahol még néhány nappal ezelőtt is pihentem, ahol annyira felmelegedett és meglágyult a szívem, az a szív, amelyet érzéketlenné tenni és megkeményíteni igyekszem. E ház vendégének lenni gyönyörű élmény. Ebben a miliőben, ahol ily harmonikusan uralkodik a nemeslelkűség, az odaadás és a szellemi melegség, a minden szép és jó iránti szeretet, az ember végül maga és jobbá, tisztábbá válik. Az Ön háza és élete egyaránt mintha csak egy Adalbert Stifter-vers lenne. Még egyszer köszönöm hát, Drága, Nemes Lelkű Barátom, a rendkívül szívélyes és baráti napokat, amelyekkel a házában megörvendeztetett.”

01

 Peter Rosegger, osztrák író (1843-1918), forrás: Universalmuseum Joanneum

A két barát között bizonyosan hosszú beszélgetések folytak a művészetről vagy magántermészetű kérdésekről, amint az Rosegger további, 1876. őszi látogatása előtt írt leveléből kiderül: „Mily végtelenül vágyom rá, hogy még egyszer, akár csak egy órát beszélhessek Önnel! Alig várom már, hogy ismét Pozsonyba utazhassam.” A látogatás után pedig: „Hiszen csak tudja, hogyan érzem én magam minden alkalommal a házában – a pezsgőt és a jó szivart leszámítva is. Önben igazán megbízhatom, és ez javamra válik. Az ilyen pillanatokban elfelejtem, hogy nem vagyok boldog. Tavasszal tehát ismét megyek!?”

Kapcsolatuk akkor is szoros maradt, amikor Heckenastot asztma támadta meg, és ezért kénytelen volt egész napokat ágyban tölteni. 1878. január 3-án, azaz három hónappal a halála előtt így ír neki Rosegger: „Drága Barátom! Mindenekelőtt fogadja legmélyebb hálámat azért az egyedülálló vendégszeretetért, amelyben ismét részesültettem. Jóllehet megfogadtam, hogy ezúttal kevesebb időt töltök a szobájában, mégis elraboltam napjának minden óráját. Oly erővel vonz oda valami, nem értem okát (...)”

Valószínűleg ez volt az utolsó látogatása. Amikor Rosegger februárban Bécsben tartózkodott, és Heckenast ismét meghívta, a költő kimentette magát. Március elején Heckenast arról tudósította, hogy hosszabb levél írásához túlságosan gyenge, ezért örömmel venné Rosegger személyes látogatását. A költő azonban már nem ért oda, az ő „legkedvesebb, drága barátja” 1878. április 10-én délután 5 órakor örökre eltávozott.

 03

Heckenast Gusztáv (1811-1878) 

A Pressburger Zeitung így búcsúztatta: „Magyarország elveszített egy férfiút, akinek sokat köszönhet hazánk irodalma és művészete. Legjelentősebb könyvkiadónk, az országunk határain túl is (...) nagy tekintélyt kivívó Heckenast Gusztáv nincs többé.” Azt is kiemelte, hogy a három évig pozsonyi polgárként élő Heckenast felélesztette a város régi jelentős könyvkiadói hírnevét, ezért az egész ország vesztesége Pozsonyt különösen fájdalmasan érinti.

09

 Heckenast Gusztáv síremléke. Fotó: Braňo Bibel

Azzal kezdtem, hogy Heckenast kitörölhetetlen nyomot hagyott maga után Pozsonyban. Ez szakmai és emberi szempontból egyaránt igaz. Vendégszerető otthonával és nagyszerű személyiségével menedéket nyújtott Peter Rosegger számára, aki életének nehéz időszakában második otthonra lelt nála, és talán ennek is része van abban, hogy később aranybetűkkel írta be magát a világirodalom történetébe.

Heckenast Gusztáv sírja ma is megtalálható a Kecske-kapui evangélikus temetőben.

Ján Vyhnánek

Fordította: Böszörményi Péter