Gőzhajóval Pozsonyba

GENIUS LOCI
2012 10 12.

A Bernhard Antal által tervezett első dunai gőzhajó, a Carolina 1818-ban három óra alatt ért Bécsből Pozsonyba. Az 1829-ben megalakult Első Császári-királyi Dunai Gőzhajózási Társaság (németül röviden DDSG) első gőzhajója, az I. Ferenc 1830. szeptember 4-ei próbaútja alkalmával Pozsonyt is érintette. 1831-től pedig megindult a rendszeres gőzhajóforgalom Pozsonyon át Bécs és Pest között.

„A gőzhajó nálunk egészen új jelenés lévén; első útját tavaly tette szeptemberben, Bécstől Pestig; festeni fogom azt. – Míg a Duna egyéb hajóinak teknője üreg, s a vendégszoba rajtok kiáll a teknőből: a gőzhajón a vendégszoba egy felfordított teknő üregében látszik lenni, s a vendégszoba rejtve van. Oda és a kemenczékhez grádicsokon esik a lemenés. A vendégszoba gyönyörű. Meredek grádicsának deszkalépcsői sárgaréz-pléhbe vannak szögve; s innen jobbra és balra két kisded rekesz nyílik, a terítő számára, ki ide zárja tányérait, üvegeit. Asztalok s karatlan székek kőrösfa szeletekkel vannak borítva, s a talpazat parkételt. A falak deszkája világos barna színnel van befestve, ezekkel, hogy az asztal és szék fájához hasonlítson, s a vesszőzet és egyéb czifra rajta zöld; így a négy vékony oszlop is, mely a padlást a szoba közepén a betörés ellen védi. Ablaka egyik és másik oldalán három, s hosszas kerek metszésű, s üvegtábla és zsaluvas. Az ajtó mellett jobbra és balra két tükör, épen olyan metszésű, mint a hat ablak, s így a szobát nyolcz ablak világítani látszik. A hajó farában még egy szoba, hová innen esik a bemenés, hálásul az asszonyságoknak. Az utasok egyenként ebédelnek, vagy ha úgy tetszik, kisebb társaságokban, s a konyhaczédula el van vetve a terített asztalokon, hogy kiki tudhassa, mit kívánhat és mennyiért. – A falak mellett párnázott pad fut el, s az éjjel ágyul szolgál az utasoknak.” (Kazinczy Ferenc, 1831)             hajo

A 19. század második felétől a naponta Bécsből közlekedő gőzhajók az esti órákban Pozsonyban kikötöttek, ahonnan másnap reggel Pestre indultak tovább. A századforduló környékén a dunai személyszállító hajózás a fénykorát éli. Pozsony és Bécs között Léda néven rendszeres helyi járat közlekedik. Az Osztrák–Magyar Monarchia lakosainak számára a birodalom központjával való akadálymentes és egyszerű összeköttetést a dunai gőzhajó-közlekedés biztosítja.

                                       

Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után a DDSG hajóparkjának felszámolásával egy nemzetközi testületet bíztak meg. Így került a Csehszlovák Dunai Hajózási Vállalathoz (ČSPD) két személyszállító gőzhajó, az Orel (Sas, Agsteien) és a Sokol (Turul, Wachau). A 700 férőhelyes gőzösök kezdetben a Párkány-Komárom-Pozsony vonalon közlekedtek, majd idővel népszerű kirándulóhajóként működtek egy dévényi megállóval a Pozsony-Bécs vonalon. Pozsony 1944-es bombázásakor a Téli kikötőben süllyedtek el.

0061

A háború után, csupán 1958-ban szánta el magát a ČSPD vezetése, hogy egy oldalkerekes 350 férőhelyes hajót vásároljanak az Óbudai hajógyártól.A Bratislava nevű utolsó pozsonyi gőzhajó 1972-ig teljesített a Dunán szolgálatot.

A pozsonyi első személyszállító hajóállomás  1903-ban épült, és a mai személyi kikötő helyén állt 1969-ig.

 

P.S.

Támogatóink

Don`t copy text!