A szerelmesek kastélyánál járva. Szeptember 17-én Oroszváron tartott tematikus városnéző sétát a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás

Tematikus városnéző séták
2023 09 25.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy még Stefánia hercegnőnek is kedvére vált volna az a nagy érdeklődés, amely egykori szeretett városát és otthonát fogadta a Pozsonyi Kifli által szervezett, Oroszvár kincsei című sétán. Az eseményre közel százhúsz vendég érkezett, s nemcsak a határon innen, hanem túlról is – a szervezők meglepetésére egészen Mosonmagyaróvárból tekert fel a helyszínre egy bicikliscsoport, hogy csatlakozzon a túrához.

Az idegenvezető, Reiter Éva az egykoron a kastély lovardájaként szolgáló, mára a Sľuk néptáncegyüttesnek helyet adó épület mellett várta a kis-nagy csapatot. Oroszvár és híres kúriájának története mellett elsősorban annak bemutatására fektette a hangsúlyt, kik voltak a lakói, és milyen kapcsolati szálak fűzték őket össze – hiszen a kastély falai között több viharos szerelmi viszony és boldog házasság is kibontakozott.

A magyar Windsorként is ismert, neogótikus stílusú épület homlokzatánál megállva idegenvezetőnk elsőként Széchenyi Zichyné Seilern Crescence iránti, beteljesült szerelméről mesélt az érdeklődőknek. Majd a kevésbé boldog véget ért, Zichy Ferraris Manó és angol felesége, Lady Charlotte házassága került terítékre, melyet az asszony gróf Andrássy Manóval való botrányos viszonya tett tragikussá. Tovább haladva a kastély déli szárnya felé, megtekintve a hozzá tartozó egykori parkot is, az épület következő tulajdonosáról, Hugo Henckel von Donnersmarkról esett szó, aki szintén szerelemből vásárolta meg a birtokot feleségének, Laura Philippina Augustának. A házaspár lótenyésztéssel is foglalkozott, Európa-szerte híressé téve ezzel Oroszvárt, és olyan neves vendégeket fogadtak a kastélyban, mint Sissi vagy Ferenc Ferdinánd.

A keleti szárnynál, az egykori lovagterem magasra nyúló, díszes ablakai, és a mára elburjánzott japánkert előtt a kúria és ezzel együtt Oroszvár leghíresebb szerelmespárjáról, Stefánia belgai királyi hercegnéről és Lónyay Elemérről hallhattunk többet. Házasságkötésük után, 1906-ban vették át a kastélyt, és hosszas átalakításokba kezdetek, modernizálták a fürdőszobákat, fűtést vezettek be és Angliából hívattak kertészt. Reiter Évától azt is megtudhattuk, hogy Stefániának a község felvirágoztatásában is fontos szerepe volt: megalapította a Stephaneum Faiskolát, szegényházat létesített, és az első világháború idején a cselédházat kórházzá alakítva maga is ápolta a betegeket. Ezt követően a mára omladozó kastély több gazdát is cserélt, jelenleg a szlovák kormány tulajdonában van, amely azóta sem kezdte meg a már régóta ígért felújítási munkálatokat.

A séta utolsó állomásainak egyike két szakrális emlék, a klasszicista stílusú evangélikus templom, valamint a Mária Magdolna-templom és az előtte álló, barokk pestisoszlop volt. Zárásként pedig idegenvezetőnk Oroszvár sokkal régebbi, az antik korba visszavezető eredetét is megismertette a résztvevőkkel, elkalauzolva őket a valamikori Római Birodalom egyik itteni katonai táborhoz, a Geruláta romjaihoz.

A Pozsonyi Kifli ezúton is köszöni Reiter Évának a tartalmas és izgalmas városnézést, a séta résztvevőinek pedig, hogy ilyen sok városból és faluból csatlakoztak Oroszvár kincseinek és emlékeinek megtekintéséhez.

Hernádi Henriett

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!