Bár zsúfolt és forgalmas helynek számított, a pozsonyiak még a 100 évvel ezelőtti higiéniai viszonyokhoz mérten is undorító bacilustelepnek tartották. „Leírhatatlan szagú folyadékkal lesz impregnálva” azoknak a cipője, akik a régi vásárcsarnok felépítése előtti időkben a piactéren végigsétáltak – írja a korabeli sajtó.

horvath%201895

Nagy hiányt pótolt Pozsony vezetése a vásárcsarnok megépíttetésével és 1910-es megnyitásával, és nem csak a közélelmezés szempontjából. A korabeli újságcikkek arról tanúskodnak, hogy a mai Sznf térnek ez a része (az ún. Kenyérpiac) nem tartozott a város ékességei közé. „A vásártér oly botrányosan piszkos, hogy igazán undorító egy vásári nap után kedden, pénteken rajta végigmenni. Cipőnk leírhatatlan szagú folyadékkal lesz impregnálva. Mikor fogják már egyszer magukat az illetékes körök arra határozni, hogy a vásárteret kikövezzék. Ha más városban volna ily szép terük, ott bizonyára sétatér díszlene, itt pedig a hygienia csúfjára valódi bacillustermelő telep. Ebben a jó szagúnak éppen nem mondható levegőben áll egész nap az, ami másnap az asztalunkra kerül. (…) Botrányos az is, hogy a csatornák még mindig nincsenek ellátva syphonzárakkal. Pedig már hányszor felszólaltunk. Ilyen ködös, párás időben mindent bűzössé tesznek. Még a corso is telítve van ennek az illatszernek éppen nem mondható kigőzölgéssel” – írja Pozsony tisztasága című rövid cikkében egy ismeretlen szerző a Nyugatmagyarországi Hiradó 1901. október 23-i számában, a Különfélék rovatban.

200

A vásártér másik problémája a mérete volt. A gyarapodó város növekvő igényeit a termelők is érezték, a piac viszont nem tudott hova terjeszkedni. A városvezetés a lehetőségekhez mérten próbálta a szomszédos utcákat is bekapcsolni a piacba. Erről tanúskodik a Nyugatmagyarországi Hiradó 1901. november 16-i cikke: „A folyton növekedő pozsonyi piac most már nem csak a vásárteret, de a kenyérpiacot is annyira elfoglalja, hogy valóban bővítésre volna szükség. Tegnap foganatosították először az ennek érdekében hozott határozatot, amennyiben a tegnapi naptól kezdve ezentúl a sertéseket nem a kenyérpiacon, de a város Hummel utcai házának tágas kertjében (mely a kenyérpiacra nyílik) fogják árusítani.”

25

Ahogy a cikk is jelzi, a piactér kiterjesztése csak délnyugati irányba, az akkori Hummel (jelenleg Nedbal) utca felé volt lehetséges, nyugatról ugyanis épületsor, északról és keletről pedig villamossínek határolták. A Hummel utca és a piactér viszont nem voltak közvetlenül szomszédosak egymással, hanem a Kalapos utca kötötte össze őket. A Kalapos utca azonban az 1900-as évek elején még nem is hasonlított jelenlegi arculatára. Nem csak azért, mert nem volt rajta borkereskedés, Hummel-múzeum és használtruha-bolt (Second hand), hanem mert gyakorlatilag egy átláthatatlan sikátor volt csupán, amelyet omladozó földszintes és egyemeletes épületek, valamint kereskedők összetákolt bódéi alkottak. Míg manapság a középkorból itt felejtett szűk utcácskák az óvárosok díszei, száz egynéhány évvel ezelőtt szinte mindenki örömmel fogadta, ha a városvezetés elszánta magát arra, hogy egy-egy ilyen sikátort vagy szűk utcát a korszerű igényeknek megfelelően kiszélesíttessen és átépíttessen. „Már régóta érzett hiányon segített a városi közgyűlés a minap az által, hogy a Hummel-utca egyik házát a város megvette oly célból, hogy ott összeköttetést létesítsen a belváros és a kenyérpiac s így közvetve a vásártér közt. Az utca megnyitására nézve most javaslatot tesz a tanács a hétfői közgyűlésnek. A kenyérpiacon van a városi rendőrségi őrszoba mellett egy raktár, ebből 4 ½ méternyit le kell hordani. Ily módon megnyílik a megvett Hummel-utcai ház kertje. Ezen át aztán átjárót lehet létesíteni, amelynek létrehozási költségei 1400 koronába kerülnek. A kertben a gyümölcs és veteményárusok is helyet kapnának, úgyhogy ez mintegy fiókpiaccá válnék. Ezt az utat azonban esténkint bezárnák. A belvárosi háziasszonyok bizonyára örömmel fogadják majd ezt a hírt, amely a piacot sokkal közelebb hozza hozzájuk” – írja 1901. május 4-én a Nyugatmagyarországi Hiradó.

horvath_140

A Kalapos utca mai formájának kialakítása a legdrasztikusabb beavatkozás volt a középkori városmagba, állítja Štefan Holčík régész-helytörténész. „A helyén egy szűk és görbe utca volt, amit Kis Kalapos utcának hívtak” – magyarázza Holčík a Pozsonyi Újságban megjelent cikkében. Mint írja, a régi, szűk Kis Kalapos utca lebontására és az új Kalapos utca felépítésére a város már 1903-ban építészeti pályázatot írt ki, elsősorban azzal a céllal, hogy a Prímás-palota előtti tér és a piactér összeköttetését megoldják.

202

Noha a piactér sokkal rendezettebbé vált, még évtizedekkel a vásárcsarnok átadása után is őrzött valamit a korábbi, spontán piaci jellegéből, mivel a kofák a csarnok épülete előtt is árusíthattak (ahogy az a korabeli képeslapokon is jól megfigyelhető). A polgárok cipőit tehát vélhetően még jó ideig „impregnálta” a piaci hulladék, ha nem is olyan intenzitással, mint a századfordulón.

Veres István