Karika-túra a két háború közti Pozsonyban

Műtárgylesen
2018 10 21.

Mitől lett Pozsony nagyváros? Miért nem lehet elférni az utcákon? Mekkora szakálla nő a villamosra váró embernek? Ilyen problémák is foglalkoztatták a pozsonyi közéletet a két világháború közti időszakban. Már ha hihetünk annak a karcsú kis könyvecskének, mely 1931-ben jelent meg Pozsony karikatúrában! címmel.

Háromnyelvű kiadványról van szó, a borítón szereplő cím szlovák, magyar és német: Bratislava, Pozsony, Pressburg – alatta v Karikature!, Karikatúrában!, in Karikatur! A cím alatt egy 1-es szám, alul pedig a kiadás helye és éve: Bratislava 1931, alatta a kiadvány ára: 15 Kčs. A második oldalon a szintén háromnyelvű tartalom tájékoztat minket a könyvben szereplő karikatúrák címeiről és hollétéről, a harmadik oldalon pedig ismét a cím szerepel, egy rajz, alul pedig a szerző szignója KRYX, majd a kiadó neve: C. F. Wigand, Bratislava. A következő oldalon nem is a kiadó, hanem a karikaturista szerzői jogaira hívják fel a figyelmet: Copyright „KRYXˮ, Bratislava. A következő oldalon egy ajánlás, kizárólag magyar nyelven: „Kósa tanár úrnak, mert nevetni szeret.ˮ Ebből következtethetünk arra, hogy a szerző a három nyelvmiliő közül inkább a magyar közeghez tartozhatott, ha fontosnak tartotta, hogy Kósa tanár úrnak üzenjen. De persze ez sem vehető biztosra, hiszen lehetett épp német vagy szlovák diákként is Kósa tanár ura valamelyik pozsonyi iskolában, a városban nem számított ugyanis különlegességnek még később sem, hogy más nyelvű alap- vagy középiskolát látogatott valaki, mint az anyanyelve, főleg ha még a saját családja is kevert nyelvi közeg volt. Szóval KRYX személyéről a könyv nem árul el sokat, ráadásul sem előszó, sem bevezető nem vezet be minket a témába. A rajzok üzenete viszont enélkül is átjön.

01

Az első rajz épp a nevetésre buzdítja az olvasókat: „Keep smiling! – tessék mosolyogni, mondja Amerika. Aki nevet, egészséges és erős, kedélye friss, idege, fizikuma ellenálló” – szól a rajzhoz írott kommentár. A rajz címe: A kritikus.

 02

Aztán egy ismert pozsonyi helyszínnel folytatja, a Mihály-kapuval (6. oldal). „Itt mindenki boxol. Itt ez nem szégyen” – állapítja meg a szerző. A rajzból ítélve akkoriban sem tartozott a Mihály-kapu a város elhagyatott szegletei közé. Pedig akkor még nem is volt ott az utcakőbe épített réztájoló, melynél ma turistahadak fényképezkednek meg tanácstalankodnak, így az áthaladás napközben erősen korlátozott. A következő rajzban KRYX egyből megoldást is kínál az imént vázolt problémára: A pozsonyi hegyes-völgyes utcákon is jó volna télen behozni a sítalpakon való közlekedést. Velencében meg gondolán járnak a városiak – ne zárkózzunk el mereven az újításoktól, teszi hozzá, a mellékelt ábra pedig azt mutatja, miképp nézhetne ki a Mihány-kapu, ha az áthaladók például sítalpakat használnának.

03

A Fő teret akkor Masaryk térnek hívták. Talán sok lehetett a galamb vagy az azokat etető polgár, mert a galambetetéssel kapcsolatban is viccelődik a szerző (10. oldal): „Aki a galambokat eteti, rossz ember nem lehet.” Talán arra utal, hogy némelyek két kézzel szórják nekik a morzsát. A következő rajz szintén utcai tömegjelenet, de a kommentár figyelmeztet, hogy nem forradalom tört ki, csak korzózik a nép a Mihály-kaputól a Dunáig.

04

„Ha szerelmes vagy, csak a Védcölöp úton andalogj!” – szól a következő tanács. Festőibb és a jelenleginél jóval kisebb forgalmú utca lehetett a városnak ez a része akkoriban. A következő egy apokaliptikus utcarészlet lovas kocsival, autókkal, kerékpárosokkal és hasra eső gyalogossal. A Széplak utcáról van szó, a könyvecske pedig azt tanácsolja, ha dolgod van a Széplak utca túlsó végén, inkább Kassa felé kerülj, mert úgy hamarabb érsz oda.

 05

Pozsonyi specialitásként mutatja be a szerző a Köztársaság téri kofák standjai közti utcácskát, amit a 22. oldal karikatúrájához írott szövegben sétánynak nevez. Akkoriban a mai Szlovák nemzeti felkelés terén (Námestie SNP) valóban standokról árultak a kofák a vásárcsarnok előtt, sőt feljebb, a szlovák nemzeti felkelés emlékműve helyén, a Karolina Augusta szökőkút körül is. De hogy mi lehetett mindebben annyira speciálisan pozsonyi?

07

Újabb specialitásként említi a 24. oldalon a pozsonyi autóbuszt: „Szörnykülsejű állatfaj, mely szélesebb, mint az utca, melyen közlekedik.” A rajz nyilván túloz, hogy a busz kerekei nem is az úton, hanem a járdákon gurulnak. Nem lehetett tehát elférni tőle. De csak ezután jön az öntözőkocsi, mely amellett, hogy széles volt, vizet spriccelt az útra, meg a járókelőkre is, ezért már a közeledtének hírére menekült a kapualjakba az utcáról ember és állat.

08

Sokan szidhatták a városi közlekedést akkoriban: az egyik rajzon egy ősz szakállú bácsika ácsorog szomorúan egy tábla mellett, és két megilletődött arcú gyerek bámulja. „Ez nem a Mikulás. Csak egy türelmes ember, aki a pozsonyi villamosra várt, és közben megőszült, és lengő szakálla nőtt” – hirdeti a szöveg. A szerző pedig nyilván azt gondolta, ha majd valaki fellapozza ezt a könyvet 2018-ban, Pozsony közlekedését csakis dicsérő szavakkal illetheti, hiszen addigra az idő és a fejlődés miden ezzel kapcsolatos gondot megold.

09

De mitől lett Pozsony nagyváros? Az erről szóló karikatúra egy elegánsan öltözött hölgyet ábrázol, aki két kistermetű kutyát sétáltat pórázon. „Ilyet már Pozsonyban is látni. Pozsony is már nagyváros” – szól a szikár kommentár. Vajon mi lehetett ebben furcsa és újszerű, tehát nagyvárosias? Valószínűleg a póráz, mely a kultivált kutyasétáltatás elengedhetetlen tartozéka ma is. Legalábbis egyesek szerint.

10

Találunk még néhány vicces életképet a könyvecskében a ligeti díszkertben szerelmespárokon lakmározó szúnyogokról, a kávéházi kártyásokról, a kirakatokból zenét hallgatókról, a hangversenyen csókolózókról és Pozsony egyéb korabeli látványosságairól. Lapozgasd végig!»»»

Veres István

Támogatóink

Don`t copy text!