;)
Titkos rádióadás működött Pozsonyban 1968-ban
2021 08 21.
1968. augusztus 21-én a hajnali órákban a Csehszlovák Rádió prágai bemondója beolvassa a legelső rádiós híradást a Csehszlovák Köztársaság megszállásáról.
A reggeli órákban a szovjet csapatok elkezdik elfoglalni az ország stratégiailag fontos épületeit. Közéjük tartozik a pozsonyi Csehszlovák Rádió Zoch utcai épülete is. Az intézmény éjjeli szolgálatot végző munkatársai telefonon értesítik a munkába készülő kollégáikat a rádió épülete előtt történekről. A magyar nyelvű szerkesztőség vezetésével Molnár György távollétében Kozma Gyula szerkesztőbemondó volt megbízva: „Augusztus 21-én reggel három, fél négy felé szólt a telefon, hogy azonnal jöjjek be a rádióba. Kérdeztem, mi történt? Elfoglaltak minket az oroszok! A Gorkij utcán keresztül mentem az akkori rádió épületéhez. Amikor a Gorkij utcába léptem, az utcán már egy csomó tank állt, és tankok között mentem be a rádióba. Normálisan, normális körülmények között hat órakor voltak a magyar hírek, itt viszont azt akarták, azonnal olvassam be a hivatalos jelentést, úgyhogy bementem mindjárt a stúdióba, és felolvastam.
Aztán fokozatosan jöttek a kollégák. Én tartom a kapcsolatot az igazgatóval és a szlovák hírszerkesztőségek főnökeivel, akikkel állandóan tanácskoztunk, de máskülönben körülbelül tíz, fél tizenegyig, ha jól emlékszem normálisan közvetítettünk, mert az orosz katonák elég tanácstalanul viselkedtek kezdetben. Csak aztán fél tíz körül kaptunk utasítást az igazgatón keresztül, hogy ki kell üríteni a rádiót. Amikor elhagytuk a rádió épületét, akkor ott a rádió előtti kis piactéren rögtönzött ülést tartottunk a technikusokkal, a műszaki vezetőkkel: Jedlička mérnökkel és Littmann Lacival. Ők vállalták, hogyan lehetne felújítani a rádióadást, és mivel tulajdonképpen nem volt mit csinálni, megbeszéltem a kollégákkal, hogy másnap reggel találkozunk, és majd értesítem a társaságot, hogy mi a helyzet.”
Zdenek Jedlička, a rádió akkori főmérnökének visszaemlékezései a rádió előtt történt eseményekről: „Kint a rádió igazgatója Andrej Sarvaš és Dominik Tatarka író egy Tatra 603-as gépkocsi tetejére felkapaszkodva próbálták megnyugtatni a tömeget. A kapu előtt tolongó embereknek próbálták elmagyarázni, hogy közvetíteni nem lehet, mivel a rádió épületét elfoglalták. De a hangjukat elnyomta a tankok dübörgése és a tömeg zajongása. Ezért gyorsan a bejárat fölé kilógattunk egy működő hangszórót, a szerkesztőink kezébe mikrofont adtunk, hogy a megrémült tömeget tájékoztassák a történtekről, és őket nyugalomra intsék. Fő feladatunknak a legális rádióadás minél előbbi újraindítását tartottuk. De honnan és hogyan? Az udvaron keresztül feltűnés nélkül sikerült kicsempésznünk egy-két hordozható berendezést. Ezeket a Szőllősi utcai (Vajnorská) adó épületében sikerült üzembe helyezni – és újból az éterben voltunk! Így nemcsak a nyugat-szlovákiai, de a besztercebányai, sőt a kelet- szlovákiai adóra is sikerült rákapcsolódnunk. De nem sokáig. Az antennák túl magasan voltak, ezért a katonai rádiósjárműnek sikerült minket bemérnie, és nem sokon múlott, hogy el tudjunk onnan menekülni.”
A Szőllősi utcai épületben berendezett stúdióból augusztus 22-én 10 órakor már a Szlovákiai Szabad Csehszlovák Rádióként jelentkezett be a bemondó. Ezen a napon a rádió akkori munkatársainak visszaemlékezései alapján magyar nyelvű adás sugárzása nem került sor.
A Szőllősi utcai állomást azonban könnyen sikerült bemérniük a szovjet csapatok műszaki alakulatainak. A rádió műszaki munkatársainak egy megfelelő, biztonságosabb rejtekhelyet kellett találniuk, hogy onnan telefonvonalak segítségével közvetíteni lehessen. Így esett a választás a Récse mellett található pozsonyi Szőlőhegyek alján, az Ahoj-hegyen (Na Briežkoch) álló még át nem adott erősítőállomásra.
Innen jelentkezett be augusztus 23-án a Duna 1, Duna 2 adások mellett a Gabonaváros is, amelyek magukat a Csehszlovák Rádió Legális Adásának nevezték. A rádió vezetősége azért választotta a postának ezt az épületét, mert a rádió technikusai közül is kevesen tudtak a létezéséről. Kozma Gyula, a rádióadás bemondója így emlékezett vissza a történtekre:
”Engem 23-án hívtak telefonon, hogy nagyon fontos, hogy magyarul is megszólaljon ebben az országos körkapcsolásban a rádió. Ugye mert az ilyen országos körkapcsolás volt: Prága, Brünn, Pozsony, Besztercebánya… Amíg valahonnét tudtak, mert kezdetben Besztercebánya elég sokáig tudott, de aztán már nem kapcsolódott be. És akkor telefonáltak nekem, hogy jöjjek azonnal, mert fontos, hogy bekapcsolódjunk. Amit mondtam, hogy nem fogom tudni értesíteni a kollégákat, azt mondták, azzal ne törődjek, ők majd törődnek azzal, hogy valaki leváltson. Azt az utasítást kaptam, hogy villamossal menjek a Figaró gyárig a Récsei úton. Ott majd látok egy ismerőst, akit harminc méterre kövessek, ő majd elvezet engem a stúdióba. Valóban, amikor kiszálltam, megláttam a sportriporternőt, Mária Lukačovičovát, ő ment előttem, én meg úgyszólván sportosan öltözve, mint aki kirándulni megy mentem mögötte harminc méterre. Ott már egészen a hegy alján, az utolsó házak egyikében volt egy komplett felszerelt telefonközpont, amelyet még nem helyeztek üzembe, és ennek az volt a nagy előnye, hogy nem tudták bemérni. Úgyhogy ott csináltak egy ilyen improvizált stúdiót. Oda beültem, ott voltak a szlovák kollégák, konspiratív módon ők úgy jelentkeztek, hogy „Város a Dunán – Mesto na Dunaji”, és az egyik azt mondta: tudod mit, te leszel a Gabonaváros. Kezdetben nem volt előttem jóformán semmi, improvizáltam, egy kicsit most talán mosolyogni lehetne rajta, de mondom, konspiratív módon, amikor befejezte a szlovák kolléga, akkor ezt mondta: No, most meg kapcsoljuk a Gabonavárost. Megvakarta a mikrofont, úgyhogy úgy tűnt, mintha kapcsolnák („Voláme Mesto obilia” ), és akkor én megszólaltam:”
A Gabonaváros ezt követően a helyét változtatva, megtévesztve a megszállók műszaki alakulatait szeptember harmadikáig folyamatosan közvetített. Kozma Gyula után Nagy Jenő, Delmár Gábor, majd Holló Anna vette át a stafétát. Ez volt az első és egyben az utolsó eset is, hogy a magyar adás országosan, egész Csehszlovákiában, sőt külföldön is hallható volt.
Az Ahoj-hegyi épület igaz, a város kevésbé forgalmas részén helyezkedett el, vagyis nem volt szem előtt, de az elhagyatott erdei utacskákon folyamatosan közlekedő, a rádiósokat szállító gépkocsik mozgása előbb-utóbb felkeltette volna a megszálló csapatok figyelmét. A postai erősítőállomás félkész épületében, amelyet eredetileg nem rádióadások közvetítésére építettek, eléggé mostoha körülmények között kellett dolgozniuk a szerkesztőknek.
A rádió vezetőinek rövid időn belül egy újabb, rádióközvetítésekhez alkalmasabb, de egyben biztonságos helyet kellett találniuk. A problémát Jedlička főmérnök és csapata oldotta meg:
„Abban az időben szokás volt, hogy az állami vállalatok a kiselejtezésre váró technikai berendezéseiket, úgy mint pedagógiai segédeszközt, szakiskoláknak ajándékozták. Ez történt 1968 áprilisában, amikor is a pozsonyi rádió készülékéinek egy részét a Templom utcai konzervatóriumnak (most a Nagyszombati Egyetem Teológiai Karának épülete) ajándékozta. Amikor, mint az iskola külsős elektroakusztika pedagógusa ezt a folyamatot közvetítettem, még nem sejtettem, hogy nemsokára milyen célt fog szolgálni a konzervatórium új hangstúdiója. Az akkori Távközlési Vállat munkatársaival elég gyorsan sikerült rákapcsolódnunk a többi adók hálózataira, és egyben átköltözettük az Ahoj-hegyi közvetítőstúdiót. Az új tudósítóállomás a városközpontban volt egy mindenki számára elérhető, de elrejtett helyen. Végszükség esetén el lehetett menekülni a zeneiskola udvarán és a Ferences templom kertjén keresztül, vagy a legrosszabb esetben a jezsuiták templomán keresztül, amire a templom sekrestyése tett ígéretet. Itt rendelkezésünkre állt egy, igaz öregebb, de jól felszerelt professzionális, akusztikus stúdió, és a konzervatórium archívumának nagyszámú lemezgyűjteménye.“
„Akkor már a konzervatóriumból ment az adás, az Óvárosháza téren, és a konspirációnak megfelelően a templom padlásán keresztül közlekedtünk. A negyedik emeleten zongorák voltak, ott, a zongorák alatt aludtak. Az egyik zongora alatt aludtak a hölgyek, akik éjszakai szolgálatot teljesítettek, a másik zongora alatt a férfiak. Mondjuk én csak reggel nyolctól este nyolcig voltam. Egyszer csak szól az egyik kolléga. A függönyön keresztül kinézett. Azt mondta, hogy: oroszok! És akkor odamerészkedtünk, a negyedik emeletről úgy rézsút le lehetett látni. Akkor egy orosz dzsip katonákkal körbejárta a négyszögletes teret. S akkor ott lelassítottak, kiszálltak és nézegetek. Nem lett volna probléma széttörni az ablakot, vagy betörni az ajtót és bejutni a földszintre. Én életemben ekkor éreztem először halálfélelmet.”- Emlékezett vissza Holló Anna a Gabonaváros egykori munkatársa a Templom utcai működés időszakára.
A megszálló csapatok műszaki alakulataik állandó munkája ellenére sem tudták leleplezni és beszüntetni a pozsonyi Legális Csehszlovák Rádió működését. A Gabonaváros adásainak rengeteg hallgatója volt, amellett, hogy nyugalomra, passzív ellenállásra intett, közölte a legfontosabb információkat. A szlovákiai magyar köztudatban is sokáig élt az tévhit, hogy a Gabonaváros valahonnan a Csallóközből: Dunaszerdahelyről, Galántáról, vagy Komáromból jelentkezett be az éterbe. Később a normalizátorok is helytelenül azt állították, hogy ellenforradalom elő volt készítve, hiszen alig hallgattatták el a rádiót, máris új, előkészített munkahelyek, stúdiók várták az ellenforradalmárokat Pozsonyon kívül. A Gabonaváros szerkesztői pedig végig Pozsonyban tartózkodva közvetítették a legfontosabb híreket, olvasták be a különböző felhívásokat és tartották a kapcsolatot az ország vezetősége és a magyar nemzetiségű lakosság között.
Ifj.Papp Sándor
Fotó: © Lörincz János
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Támogatóink
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!