Palugyay és fiai – a „pezsgő” pozsonyiak

GENIUS LOCI
2013 02 3.

Családi vállalkozásként indultak, majd világmárkát hoztak létre a 19. századi pezsgőpiacon, aztán szinte teljesen eltűntek Pozsonyból. A Palugyay család sokáig nem csak részese, hanem alakítója is volt a város történelmének. Emléküket ma egy belvárosi palota és néhány vignetta őrzi.

A 19. századi Pozsony leghíresebb vendéglősének, Palugyay Jakabnak a felmenőit Liptóban kereshetjük. Szluha Márton: Liptó vármegye nemes családjai című művében írja, hogy a Palugyayak ősi birtokadományos család, amely közös törzsből származik a kihalt Bodófalvi Bodó családdal. IV. „Kun” László királytól a Palugya földjéből kihasított Kispalugyát kapták adományként (Liptószentmiklóstól 5 kilométerre nyugatra, ma Palúdzka néven Liptószentmiklós része), innen veszi a család a nevét.

Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Pozsonyban akkor kezdenek ismertté válni, amikor Palugyay Jakab (1819-1885) 1844-ben a Vaskutacska nevű vendéglő bérlője lesz. Ez egy népszerű fogadó volt a város melletti üdülőtelepen a Malomvölgyben. Nemesek, országgyűlési képviselők, köztük Kossuth is gyakran megfordultak ott. Ortvay így ír róla: „Akkoriban Palugyay itt a Jacqueson-pezsgőt honosította meg. 1904. június 6-án a város közgyűlési határozattal az egész Vaskutacskát a Forray-családtól 42 ezer koronán megvette”.

Ehhez a vendéglőhöz kötődik a Kossuth kifli esete. Fehér Béla, az újabban a magyar gasztronómia történetét kutató prózaíró rámutat, hogy Palugyay a pozsonyi kiflit a megszokott mákos és diós töltelék mellett mandulakrémmel is készítette, és állítólag ez volt Kossuth kedvence.

106l

Palugyay Jakab és Kossuth közös története 1848 márciusában folytatódik. Palugyay akkor már a belvárosi Séta téren álló (ma Hviezdoslav tér) Zöld Fa Szálloda vendéglő-részét bérli. Kossuth pedig a szálló erkélyéről hirdeti ki a márciusi törvényeket, és mutatja be Battyhyány Lajost, Magyarország első választott miniszterelnökét. Az erkély ma is megvan, méghozzá Cegléden, a Református Nagytemplom kertjében, ahol a helyi Kossuth-múzeum helyeztette el egy állványzaton 1996-ban.

A szabadságharc leverése után a városban állomásozó orosz katonák ki akarták vágni a Séta tér fáit, hogy tüzet rakhassanak, mire Palugyay saját tűzifakészletét bocsátotta rendelkezésükre, hogy a fákat megvédje.

sk_1120_228_of-jnb-04-03-n320_001

1857-től már a Zöld Fa szálloda-részét is Palugyay bérli (kivéve a kávézót). Akkorra a Zöld Fát már egy valóságos gasztronómiai zarándokhelyként emlegetik, külföldi lapok is, hangsúlyozván, hogy aki jókat akar enni Pozsonyban, Palugyay Jakabhoz kell betérnie. Közismert volt jótékonykodásairól is: vendéglőjében 12 szegény tanuló számára volt külön asztal terítve, amit később 24-re bővítettek ki. Többször megszállt nála Ferenc József császár is.

ukb-d0338430-00000005

Ami a világhírnevet hozta meg a családnak, az a pezsgőgyártás volt. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy már előttük is alapítottak habzóbor előállítására és palackozására alkalmas üzemeket Pozsonyban. Schönbauer és Fischer 1825-ben (ezt vette át 1875-ben a Hubert család), Echs és Társa pedig 1835-ben, a legtőkeerősebb viszont az 1842-ben alapított Palugyay-cég volt. Országos és európai szinten elsősorban modern technológiájuknak köszönhetően jutottak egyre nagyobb szerephez. Már itthon is nagy helyzetelőnynek számított továbbá, hogy palackozták boraikat. 1870-ben gépeikkel napi 2000 palackot mostak és töltöttek naponta. Jakab fia, Palugyay József (1846-1915) Franciaországban tanulta a pezsgőgyártást, hazatérve apja üzemében kezdett dolgozni. Az 1873-as bécsi kiállításon már figyelemre méltó eredményeket ért el. Elsősorban Ausztriába, Németországba, Svájcba és a tengeren túlra importált, nagy szerepet játszott néhány magyar borfajta (tokaji, villányi) külföldi népszerűsítésében. Az 1900-as párizsi világkiállításon a Chateau Palugyay nagydíjat nyert.

palota

1873-79 között épült fel a Chateau Palugyay, vagyis a Palugyay palota Ifj. Feigler Ignác építész tervei szerint, palladiánus stílusban. Egyszerre szolgált lakhely- és borüzemként, kiterjedt pincerendszerével együtt. A 19. század végén a közeli vasútállomással föld alatti borvezeték kapcsolta össze. A Prágai út 1-es szám alatti épület teljes egészében fennmaradt, a rendszerváltás óra a szlovák külügyminisztérium használja, főleg reprezentációs célokra. 2002-ben felújították.

%C3%BAalugyaaz

Van egy másik Palugyay-palota is Pozsonyban, méghozzá a Fő téren. Ezt viszont inkább Palugyay házként emlegetik. Ezt Palugyay Jakab másik fia, Ferenc építtette, 1880-tól viseli a jelenlegi, francia barokk jegyeket. Mostani alakját egyébként egy átépítéssel kapta. Korábban a Burg elnevezésű ház állt itt, ami a Fő tér legmagasabb épülete volt.

26f

A család 1912-ben létesített Budafokon pezsgőgyárat. Az I. világháború után az egész termelést oda telepítették. A család leszármazottai közül néhányan még ma is Pozsonyban élnek, többségük azonban Magyarországon, ők birtokolják az egykori pezsgőgyáros család hagyatékának egy részét is.

A Chateau Palugyay elnevezés néhány éve ismét megjelent. A récsei borokat gyártó Villa Vino Rača vállalat egyik igényesebb bor és pezsgő kollekcióját nevezte el az egykori pezsgőgyárosról. A címkék fő képi motívumát a Palugyay palota alkotta.

Palugyay palota – Palác Palugyay nagyobb térképen való megjelenítése

P. K.

Támogatóink

Don`t copy text!