Hirdessen a Pozsonyi Kifli PT oldalán!
Kapcsolat: pozsonyikifli@pozsonyikifli.sk Tel.: +421 910995323
Az idén 35 európai országban tartják meg a Zsidó Kultúra Európai Napját. Az esemény időpontja hagyományosan szeptember első vasárnapja. A programhoz kapcsolódóan a Pozsonyi Kulturális és Információs Központtal együttműködésben már augusztus 30-án megnyílik az „Ilyen volt a zsidó Pozsony...” című négyhetes fotókiállítás. A pozsonyi városfal látogatói történelmi fényképeket és képeslapokat tekinthetnek meg a 100 évvel ezelőtti Váraljáról.
Nem egész negyed századig uralta a dévényi várhegyet a romantikus szellemiségű, magas obeliszkre emelt, nyugat felé forduló honfoglaló vitéz alakja. Bal keze Magyarország címeres pajzsán nyugodott, jelezve, itt a határ; jobb kezében leeresztett szablya, az ország meghódításának befejeztét szimbolizálva. A honfoglalás ezeréves évfordulójára, 1896-ban hivatalosan hét emlékművet emelt az állam, köztük a dévényit. A népnyelv Árpád-szobornak, -oszlopnak nevezte őket. Mára azonban már a népi emlékezet sem nagyon őrizte meg többségüket, hiszen utódállamokhoz kerültek, s majd száz éve már, hogy lerombolták őket.
A dévényi várhegyen emelt millenniumi emlékművet, a trianoni békediktátum után fél évvel szlovák légiós katonák röpítették a levegőbe a vár legmagasabb pontján, a 212 méter magasan álló, Berczik Gyula tervezte 21 méteres mészkő obeliszket, a tetején lévő honfoglalás kori magyar vitéz szobrával, Jankovich Gyula alkotásával. A hatvanas években kezdődő régészeti ásatások, felújítási munkálatok során a talapzatát is elhordták.
A Kozics-féle fotóműterem több mint 70 éven át működött Pozsonyban. Munkássága a 19. század második felétől a Monarchia megszűnésének korszakán át egészen az első Csehszlovák Köztársaság első évtizedéig terjedő időszakot felöleli. Felvételei a várost, annak műemlékeit és lakosait mutatják be.
Érdekes írást találtunk a pozsonyi Híradó (1919-1937) egyik számában. A szerző Kumlik Emil, aki a „boldog békeidőkben” Pozsony kulturális életének fontos szereplője volt. Több Pozsonyról szóló könyv szerzője, melyek napjainkban - reprint kiadásban - újra megjelentek. Ez az írása azonban feledésbe merült a történelem süllyesztőjében.
2016. július 16-án, szombaton döntenünk kellett: halasszuk el, vagy a sűrű eső ellenére is tartsuk meg a Szent Miklós-temetőbe meghirdetett sétát? Végül a második megoldást választottuk, és némi szorongással indultunk a helyszínre, ahol már várt a vezetőnk, Peter Malaschitz. Azonban ami ezután következett, az a legmerészebb képzeletünket is felülmúlta: özönlött a temetőbe az esernyős-esőkabátos tömeg, végül több mint ötvenen gyűltünk össze!
Pozsonyban nehezen találnánk bárkit is, aki ne ismerné a Széplak utca (Obchodná) és a Szlovák Nemzeti Felkelés tere (az egykori Vásártér) sarkán álló nagy, rikító narancssárga homlokzatú házat. Az ifjabb generáció számára ez elsősorban a Dráčik játékbolt helye, az idősebbek inkább az egykor itt működő könyvtárra emlékeznek. Számomra a város híres szülötte, Johann Nepomuk Hummel kötődik hozzá, köntösben és papucsban. Hogy miért? Schmidt Károly zongorakészítő miatt. A történet így szól:
Szép számban gyűltek össze az érdeklődők július 9-én, a Pozsonyi Kifli városnéző sétáján. Tapasztalt vezetőnk, Pavel Šimove történelmünk egyik legismertebb főnemesi családjának történetével ismertette meg az érdeklődőket.
Több mint negyven érdeklődőnek mutathatta be június 26-án Hornyák István idegenvezető és újságíró a Prímáspalotát a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás magyar nyelvű sétáján.
Sokan vagyunk, akik az elmúlt hónapok során nagyon örültünk annak, hogy megnyitották a Satinský utcát. Pozsony talán legrövidebb, sok arra járónak a leghasznosabb, de a városnak mindenképp a legújabb utcájáról van szó, amely a Temető utcát köti össze a Duna utcával. Pontosabban csak kötötte, ugyanis az új kórház befejezése után ünnepélyesen megnyitott kis átjárót néhány hete lezárták.
2016. június 18-án, szombaton a főpályaudvar kevéssé ismert részeit és a Közlekedési Múzeumot tekintettük meg Ernest Huska vezetésével. Először a kormányzati szalonba látogattunk, ahol a város – főként régebben – számos illusztris vendéget fogadott, majd a csaknem negyedszázadig óriásplakátokkal eltakart domborművek történetével ismerkedtünk meg.
Vissza az oldal elejére