Korzózás kávéval, Pozsonyi Kiflivel

Tematikus városnéző séták
2018 04 28.

Egy presszót, legyen szíves! címmel tartott tematikus városnézést 2018. április 22-én Gaál Julianna idegenvezető a Pozsonyi Kiflli Polgári Társulás szervezésében.

A hetvennél is több résztvevőt vonzó előadás a legendás Stefánia (Štefánka) kávéház közelében, a Grassalkovich-palota előtti Hodža téren indult. Az egybegyűlteket Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli elnöke köszöntötte. Elmondta, a társulás két elismerésben is részesült: április 20-án emléklapot kapott a pozsonyi főpolgármestertől, valamint a Pozsonyi Kulturális és Információs Szolgálattól (BKIS), hamarosan pedig a szlovákiai magyar helytörténészek Pro Patria Honismereti Szövetségétől vehet át díjat. Örömét fejezte ki, hogy a mostani sétára Szencről, Vágkirályfáról, Egyházgelléről, Tardoskeddről, Dunaszerdahelyről, Győrből és Budapestről is érkeztek érdeklődők.

04

Gaál Julianna előadásában vázolta, hogyan honosodott meg tájainkon a kávéfogyasztás. Az első pozsonyi kávézókról már Mária Terézia időszakából vannak feljegyzések, majd a reformkor ad újabb lendületet a kávéházalapításnak. Gazdagította a kávéházi életet a kiegyezés kora és a két világháború közti időszak is.

A séta során a Stefánián kívül az Astoriáról, a Grandról, a Luxorról és – a mai kávéházak közül említett példaként – az Urban House-ról részletesebben is szó esett. Gaál kitért arra is, egy-egy helynek napszakonként milyen volt a törzsközönsége, milyen művészek, társadalmi rétegek látogattak egy-egy helyet. Volt, hogy a nyugdíjasok a járandóságukat is a kávézóban vették át.

S mivel oly sok szó esett a kávéról, a korzózás után többen is betértek valahová egy jó kis feketére.

00

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás következő magyar sétája 2018. május 27-én (vasárnap) lesz a boldog békeidők épületeiről. Szeptemberben a pozsonyi palotákkal ismerkedünk majd, valamint megtudhatjuk, mi minden köthető Mátyás királyhoz Pozsonyban.

03

05

06

07

08

09

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

38

39

40

41

42

43

Pozsonyi Kifli PT.

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!