Vlado Schwarz Mesélő sárga villamos című kötete az ötödik a Pozsonyi mesék sorozatban. A sorozatot a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás 2012 óta adja ki. A könyvet magyar nyelvre Forgács Ildikó fordította. 

A kötet az új „műszaki sorozat” első darabja, melynek célja a régi Pozsony egykori műszaki, ipari és közlekedési létesítményeinek, eszközeinek bemutatása a fiatal olvasóknak. A Mesélő sárga villamos az 1914-1935-ös időszakban a két egymáshoz közel fekvő dunai nagyváros között működő, felettébb érdekes közlekedési kapcsolatra hívja fel a figyelmet.

08

2014-ben volt száz éve, hogy üzembe helyezték a Pozsony és Bécs között közlekedő „bécsi villamost”. A mai pozsonyiak erről már csak nagyszüleik emlékezéséből, régi fényképekről, esetleg az erről az egyedi műszaki emlékről szóló sajtócikkekből szerezhetnek tudomást.

A bécsi villamos működése idején az akkori Pozsony városképének elválaszthatatlan része volt, egyike a város legfőbb ismertetőjeleinek. Műszaki és közlekedéstechnikai szempontból egy olyan forgalmi rendszerről volt szó, amely magába foglalta a vonat- és villamosforgalom elemeit egyaránt, ami abban az időben egyedi megoldásnak számított.

A könyv cselekménye 1920 után játszódik, amikor Pozsony már a Csehszlovák Köztársaság része lett, és Ligetfalu volt a legközelebbi elővárosa, amellyel éppen a „bécsi villamos” kötötte össze. A város történelmének egy olyan időszakáról van szó, amikor három etnikum élt itt együtt, s éppen ez adta Pozsonynak és közvetlen környékének sajátos színezetét. A korabeli Ligetfalu ipari jellege és a múlt század elejéről származó építményei a város akkori legszűkebb környezetének elválaszthatatlan részét képezték. A bécsi villamos sínpályája ezek közvetlen közelében vezetett.

12

A második világháború után a város hirtelen fejlődésnek indult és sok minden megváltozott, többek közt maga Ligetfalu jellege is, amely Pozsony részévé, annak legnagyobb kerületévé vált. A természetes fejlődés következtében, amelyet a növekedő város szükségletei váltottak ki, Ligetfalu arculata a felismerhetetlenségig megváltozott, sok történelmi ipari építményt lebontottak, vagy más célra hasznosítottak. A könyvben szereplő történetek olyan helyszíneken játszódnak, amelyek a pozsonyiak mai, új generációja számára már kevéssé ismertek. Ilyen például a Duna-híd (ma Öreg híd) a kis vámházzal, a hajdani lóversenypálya, a magyar evezősklub épülete a Bécsi úton, a Harsch fivérek gőzfűrészüzeme, a lebontott Szent Mihály templomocska az egykori Pötcseni Duna-ág mellett, a zománcgyár igazgatójának villája, a bécsi villamos remízének eredeti épülete, a Köpcsényi állomás eredeti épülete, Berg, a ma már nem létező határállomás. Természetesen az illusztrációk között megtalálható a bécsi villamos minden kocsi típusa, amely a pozsonyi szakaszon közlekedett.

11

A szerző, Vlado Schwarz történelmi folyóiratokból merítette ötleteit. Minden történet valós eseményeken alapszik és más-más évszakban játszódik. A főhős, a villamosvezető nemcsak az adott közlekedési eszköz működését mutatja meg az olvasónak, hanem a Ligetfaluban, a bécsi villamos útvonala mellett található történelmi helyszíneket is. A gyerekek számára pedig minden történetből levonható bizonyos tanulság.

A könyv illusztrátora, Michal Kováčik régi fényképek és más hozzáférhető információk alapján nagyon aprólékosan, kézzel festette meg az egyes helyszíneket és közlekedési eszközöket, miközben komoly hangsúlyt helyezett a műszaki pontosságra is.

A könyv kiadását Pozsony Kerületi Önkormányzata támogatta.

Pozsonyi Kifli PT.