Joseph Kaspar Mertz (1806–1856), az elfeledett pozsonyi gitárvirtuóz

Híres pozsonyiak
2017 06 19.

Idén egy jelentős személyiség két jubileumára emlékezünk. Ezt az embert, bár Pozsony leghíresebb szülöttei közé tartozik, és munkásságával mély nyomot hagyott a világban, csaknem elfeledték, és csupán az utóbbi években kapja meg a méltó tiszteletet. Augusztusban volt ugyanis 210 éve, hogy megszületett, októberben volt pedig 160 éve, hogy meghalt minden idők egyik legjelentősebb gitárművésze, Joseph Kaspar Mertz.

 07

 Joseph Kaspar Mertz (1806-1856)

Hogyan mutathatnánk be röviden? Pozsony szülötte, Karolina Auguszta császárné udvari gitárosa, a világ első nemzetközi gitárversenyének győztese és az utolsó olyan művész, aki büszkén emelte magasba a klasszikus gitár süllyedő hajójának zászlaját… Jóllehet élete két harmadát szülővárosában töltötte, ezt az időszakot rejtélyek homálya fedi. Már a születési helye is tisztázatlan. A Szent Márton-dóm születési anyakönyvében ugyanis a Lőrinc-kapu (Lorentzerthor) szerepel, csakhogy az 1806-ban már rég nem állt, hiszen Mária Terézia nem sokkal halála előtt lebontatta a Pozsony fejlődését akadályozó városfalat…

01

A Lőrinc-kapu, Mertz szülőhelyének felújítása, ahogyan Karl Frech látta

A második megválaszolatlan talány a neve. Az említett anyakönyvben egyértelműen a „Casparus Josephus” keresztnevek szerepelnek. A művész élete során a JK monogramot használta, a korabeli sajtó is helyesen, Josephként szól róla, a jelenlegi enciklopédiák zömében mégis a Johann nevet találjuk. Nem tudni, ki és miért keresztelte át. További furcsaság, hogy míg világi tanulmányait 1815 és 1821 között folytatta a Klarissza utcai Bencés Főgimnáziumban, az életét meghatározó zenei tanulmányairól szinte semmilyen feljegyzés nem áll rendelkezésünkre.

22

A Klarissza utcai kolostor, ahol Mertz a bencés gimnáziumban tanult.

Csak annyi bizonyos, hogy városunkban szerezte képzettségét, és egy mellékes sajtóbeli utalás szerint autodidakta lehetett. Első nyilvános fellépései a 30-as években voltak, és rövid idő alatt olyan szintre fejlődött, hogy 1834. június 20-án a Vár úti Pálffy-palotában büszkén állhatott híres honfitársa, Johann Nepomuk Hummel mellett: „Június 20-án páratlan gyönyörűségben lehetett része a zene helyi szerelmeseinek azon a koncerten, melyet lovag Joh. Nep. Hummel, a szász-weimari nagyherceg udvari karmestere, a művelt világ által rendkívül nagyra becsült művész adott szülővárosa népes, válogatott közönsége előtt. (…) Mertz úr az általa komponált polonézt mutatta be gitáron. Szép előadását és a legnehezebb részekben is megmutatkozó könnyedségét nagy taps jutalmazta.” 

 03

Carl Mayer:Ján Nepomuk Hummel, forrás: http://www.webumenia.sk/dielo/SVK:SNG.G_12219

Pozsonyban komoly tisztelet övezte Mertzet, mindig nagyon várták a viszonylag szokatlan hangszerrel tartott briliáns fellépéseinek friss fuvallatát. Rendszerint az Egyházzenei Egylet akadémiáin koncertezett, amelynek maga is tagja volt. Ahogy az lenni szokott, idővel Mertz tehetsége is túlnőtt Pozsony szűkös határain, és a művész a világhír felé vette útját. 1840 őszén Bécsbe települt, ahol a siker hullámai csakhamar Karolina Auguszta császárné udvari gitárosának posztjára emelték. Diadalmas európai koncertkörútján pedig megismerkedett feleségével, Josephine-nel… A kocka azonban lassan fordulni kezdett. A művészt egyre több betegség kínozta, amelyek közül az arcidegzsába bizonyult a legkellemetlenebbnek. Hűséges felesége példásan gondozta, fájdalomcsillapító szereket adott neki, egyszer majdnem meg is mérgezte ezek túladagolásával… Mertznek így értelemszerűen jelentősen korlátoznia kellett előadói és zeneszerzői tevékenységét.

05

Johann Nepomuk Meyer: a Prímási palota, Mertz utolsó koncertjének színhelye, forrás: http://www.webumenia.sk/dielo/SVK:GMB.C_235

Ugyancsak negatív hatással volt életére a nagyközönség klasszikus gitár iránti érdeklődésének gyors megcsappanása, amelyet a korabeli kritikusok tucathangszernek, „hálátlan hangszernek” (undankbares Instrument) neveztek, és a gitárkoncerteket anakronizmusnak tartották. Az általános lebecsülés közepette bizonyosan jólesett neki 1851-ben a pozsonyi meleg fogadtatás, ahol az aktuális trendekre fittyet hányó közönség zajos éljenzéssel fogadta a művészt (és feleségét): „Mertz úr a két előadott darabban bebizonyította, hogy minden tekintetben rászolgál a gitárvirtuóz megnevezésre. Mesteri tökéllyel kezelte ezt a nehéz és bizonyos mértékig hálátlan hangszert, varázslatos hangokat csalt elő belőle. A művészpár zenei tehetsége a befejező számban tündökölt legteljesebb fényében, amit a publikum több ízben is nagy tapssal jutalmazott.” A gitár letűnt dicsőségét Nyikolaj Makarov orosz gitárművész próbálta feléleszteni, aki 1856-ban megrendezte a világ első nemzetközi gitárversenyét. Ezen Mertz is indult Concertino című saját szerzeményével, és – láss csodát! – megnyerte a versenyt. Mielőtt azonban átadhatták volna neki a díjat, tuberkulózisban meghalt bécsi otthonában. Csupán 50 éves volt.

 

Joseph Kaspar Mertz: Elegie 

A Neue Wiener Musik-Zeitungban megjelent nekrológ találóan így fogalmazott: „Ő volt az egyetlen, aki szerzeményeivel kiemelte ezt a hangszert a feledésből. (…) Az elárvult gitár, amelyből az ő kezében soha nem tapasztalt varázslat áradt, legelismertebb művészét veszítette el a személyében. Kedves és szellemes társasági ember és alázatos művész volt, akit minden barátja megsirat.” Az elfeledett virtuózt csak a 20. század második felében sikerült újra felfedezni. Üdvös, hogy immár idehaza is felismerjük az értékeit. Emlékét minden júniusban felidézzük az 1993 óta az ő nevét viselő gitárfesztiválon. Vajon megérjük-e valaha, hogy Pozsony egy közterületén emléktáblát kapjon?

Ján Vyhnánek

Fordította: Böszörményi Péter

Támogatóink

Don`t copy text!