Mauthner Gusztáv (1869–1928), Pozsony elfeledett jótevője

Híres pozsonyiak
2016 02 17.

A járókelők többsége valószínűleg észre sem veszi az impozáns Csáky-palota és egy szecessziós bérház közé ékelődő neoreneszánsz épületet a Štúr utca, az egykori Baross Gábor út 14. szám alatt. A ház falán elhelyezett emléktábla szerint itt székelt a Kultúrny život című hetilap szerkesztősége. Jómagam, ha arra járok, leginkább a földszinti ablakokat figyelem, miközben a hála és a bánat érzései kavarognak bennem. Hogy miért?

01

A Baross Gábor út (Štúrova) a 20. század elején; balról a második házban lakott Mauthner

Nos… 1900. november 16-án a Megyeházán hangversenyt adott a varázslatos hegedűművész, Jan Kubelík, aki a művészi teljesítménye mellett azzal is izgalmat keltett, hogy abban az esztendőben ez már a harmadik pozsonyi fellépése volt. Erre a Nyugatmagyarországi Híradó kritikusa is felfigyelt: „Fortuna kegyeltje. És egyre pallérozódik. Önmagában az is óriási eredmény, hogy idén egymaga immár a harmadik koncertet adta városunkban, holott jó, ha 3-4 zenész elmerészkedik ide egy évben. Vajha felébresztené a művészete szunnyadó zenei életünket!” Bizony. Rég elmúltak már azok a termékeny évek, amikor Batka János levéltárosnak köszönhetően évről évre világnagyságok tették tiszteletüket a városban. Pozsony provinciális jelleget öltött, amire Mauthner Gusztáv is rádöbbent. Az újságíró karrierje kilenc évvel korábban kezdődött, amikor a Westungarischer Grenzbote napilap az akkor csupán 22 éves, ismeretlen fiatalember tollából tárcát jelentetett meg Haydn Az évszakok oratóriumáról az Egyházzenei Egylet előadásában, valamint egy recenziót egy másik hangversenyről. A két kritika annyira színvonalas volt, hogy a lap napokon belül szerződtette Mauthnert mint zenei referenst.

03 A Ferenciek tere 1880 körül. Balra a Westungarischer Grenzbote napilap szerkesztősége, amelynél Mauthner dolgozott 

De nincs is min csodálkozni, hiszen az írások szerzője nem másnál, mint Joseph Thiard-Laforestnél, az Egyházzenei Egylet kitűnő karnagyánál szerezte zenei műveltségét. Mauthner nemcsak nagyszerű zenekritikus volt, hanem jó tollú újságíró is. Fokozatosan elnyerte a lap felelős szerkesztői posztját, és mivel anyagilag is sikeres volt, a századfordulón megengedhette magának, hogy 30 000 aranyért házat vásároljon a Baross Gábor úton. A földszinti négyszobás lakást lakta nejével, Eugéniával (Carl Seidl bécsi komikus lányával), később pedig Jenő fiával is. Ott születhetett meg a gondolat, hogy ki kell elégíteni a kiéhezett művészetkedvelő közönség igényeit. Az új évszázadban aztán rendszeresen világhírű művészeket hívott meg Pozsonyba. Nem telt el hónap, hogy a zene világának valamelyik aktuális csillaga ne koncertezett volna itt. Mauthnernek köszönhetően a város olyan kiválóságokat ismert meg és láthatott vendégül többször is, mint Wilhelm Backhaus, Willy Burmester, Leopold Godowsky, Jaroslav Kocián, Moriz Rosenthal vagy Emil von Sauer. Mauthner fáradhatatlan volt és energikus. Amikor az általa rendezett 50. koncertre 1906-ban a fenomenális hegedűművészt, Bronisław Hubermant hívta meg, még a konkurens Pressburger Zeitung is mély elismeréssel köszönte meg „Mauthner kollégának a felejthetetlen élményt”. 

02

Az Óvárosháza udvara felől épített tanácsterem enteriőrje, a Mauthner-féle koncertek többségének helyszíne

A hálás pozsonyiak is tudták, mit köszönhetnek neki. A városuk Mauthner jóvoltából került vissza a legkiválóbb zenészek koncertnaptárába. Elhatározták, hogy ezt meghálálják. 1909-ben komoly jubileum érkezett el, a 100. hangverseny a „hegedű cárja”, Eugène Ysaÿe előadásában. A koncert során éljenzés közepette rózsacsokrot adtak át a koncertszervezőnek, amelyben egy 100-as szám volt ibolyából kirakva. A meghatott Mauthner megígérte, hogy folytatja istennek tetsző munkáját. Így is lett, 1918-ig még 150 hangversenyt rendezett! Nemcsak ezzel a tevékenységével, valamint a Pozsonyi Városszépítő Egyletben és a városi tanácsban végzett munkájával (amelyeknek tagja volt), hanem személyiségével is tiszteletet vívott ki. A zenét ugyanis nemzetek feletti egyesítő erőnek tekintette. Így a város magyarosodásának időszakában jótékonysági koncerteket szervezett a Petőfi-emlékmű javára, ugyanakkor szenvedélyesen népszerűsítette a cseh és az orosz zenét (ő hívta meg 1902-ben a brünni Nemzeti Operát vendégszereplésre a színházba, ami óriási siker volt), a háború után támogatta az alakuló szlovák operát, de olyan lapokba is írt, amelyek egyáltalán nem voltak elragadtatva Csehszlovákia létrejöttétől. Tevékenyen részt vett a Pozsonyi Koncertegyesület munkájában is, amely békéltető szerepre vállalkozott a zene területén a három háborgó nemzet között… Nemcsak jóindulatáról és igazságosságáról volt híres azonban, hanem szigorúságáról is. Megesett, hogy koncert közben ezekkel a szavakkal pattant fel: „Ezt nevezik maguk zenének? Ez disznóság!” – és otthagyta az előadást. 1928. november 5-én pedig azzal okozott döbbenetet, hogy végleg elment. 60 éves sem volt. Az András-temetőben végeláthatatlan tömeg búcsúztatta, szomorúan megállapítva, hogy „Mauthner Gusztáv személyében kiváló ember távozott, a zene jó és szenvedélyes barátja, bölcs és megfontolt újságíró. Óriási veszteség érte Pozsony kulturális életét. Eltűnt városunk utcáiról jellegzetes alakja, kifejező arca, meghittséget sugárzó, őszes szakálla, eltűnt annak az újságírónak az alakja, akiben a sok bohémság mellett mindig megvolt az őszinte szívélyesség, az érdeklődés az élet szépségei és legnemesebb hangjai iránt.” A Štúr utca 14. szám előtt ezért érzek mindig hálát és bánatot. Hálát mindazért, amit ez a lokálpatrióta Pozsonyért tett. Bánatot pedig a hiányzó emléktábla miatt és azért, mert minden erőfeszítésem ellenére sem sikerült megtalálnom ezt a „kifejező arcot a meghittséget sugárzó, őszes szakállal”. Ezért kérem, hogy akinek birtokában van Mauthner Gusztáv fényképe, tegye közzé. Megérdemelné.

Ján Vyhnánek

Fordította: Böszörményi Péter

Támogatóink

Don`t copy text!