A zongora aranykora Pozsonyban

Régi pozsonyi történetek
2023 02 22.

Pozsonyban nehezen találnánk bárkit is, aki ne ismerné a Széplak utca (Obchodná) és a Szlovák Nemzeti Felkelés tere (az egykori Vásártér) sarkán álló nagy, rikító narancssárga homlokzatú házat. Az ifjabb generáció számára ez elsősorban a Dráčik játékbolt helye, az idősebbek inkább az egykor itt működő könyvtárra emlékeznek. Számomra a város híres szülötte, Johann Nepomuk Hummel kötődik hozzá, köntösben és papucsban. Hogy miért? Schmidt Károly zongorakészítő miatt. A történet így szól:

Schmidt Károly, azaz Carl Schmidt 1794. június 20-án, egy kőfaragó fiaként született a németországi Anhalt-Cöthenben. 19 évesen Bécsbe ment, ahol kitanulta a zongorakészítői mesterséget; egy ideig a híres Conrad Graf gyárában dolgozott, és életre szóló barátság fűződött közöttük. Vitathatatlan tehetsége ellenére Bécsben a nagy konkurencia miatt nem állt előtte komoly perspektíva, ezért azon töprengett, mihez kezdjen a jövőjével. Egzisztenciális problémáit a lába megbetegedése súlyosbította, ami miatt 1821-ben Pöstyénbe utazott gyógykezelésre. Ez az út sorsfordítónak bizonyult. Megállt ugyanis Pozsonyban, ahol megismerkedett Heinrich Klein zenepedagógussal és Schönbauer doktorral, akik azonnal felismerték benne a lehetőséget. A városban ugyanis, ellentétben például a hegedűkészítőkkel, nem volt igazán jó zongorakészítő. Schmidtnek a következő évben fel is ajánlották, hogy költözzön Pozsonyba.

Ő a lehetőségei józan mérlegelése után 1822 októberében szerény műhelyt rendezett be egy Duna utcai kis házban, a mai magyar gimnáziummal szemben. Innen került ki 1823. február 14-én első alkotása, a gróf Pálffy Lipót pozsonyi főispán által rendelt zongora. Futótűzként terjedt a hír, hogy végre van a városban egy kiváló zongorakészítő, és záporozni kezdtek a megrendelések. A becsületes, barátságos természetéért is népszerű Schmidt két év múlva feleségül vette Lina Mainellit, a Glatz Jakab konzisztóriumi tanácsos által nevelt árvát. A hozomány nem volt ugyan gazdag, Schmidt azonban úgy vélte, hogy „a legjobb hozomány maga a derék, szerető és szeretett feleség”. Két évre rá megszületett szerelmük gyümölcse, ifj. Károly, aki később atyja nyomdokaiba lépett.

05

 A Duna utca a századforduló környékén

A család és a megrendelések gyarapodása miatt a Duna utcai ház már nem volt elegendő számukra, ezért 1827-ben a Glatz Jakab és neje Ferenciek tere 21. (ma 8.) szám alatti házának második emeletére költöztek. Schmidt cége továbbra is virágzott, sőt nemzetközi hírnevet szerzett – hangszerei Magyarország határain túlra, többek között Csehországba, Ausztriába, Németországba és Svájcba is eljutottak. Így aztán a Ferenciek terei lakást is kinőtték, és ismét költöztek – ezúttal Peter Gschnattl rézműves mester Széplak utca 511. (ma 2.) szám alatti házába. Schmidt az első emeleten a lakás és a műhely mellett koncertszalont is berendezett. Ebben a ma narancssárgában pompázó házban teljesedett ki a hírneve.

08

Gschnattl háza a Széplak utcában a 20. század elején 

Zongoráit a bécsi hangszerek mintájára, azokkal azonos minőségben készítette. Pozsonyban a zongora olyan óriásai koncerteztek az általa készített hangszereken, mint Johann Nepomuk Hummel, Liszt Ferenc, Clara Schumann vagy Sigismond Thalberg. Amikor Johann Nepomuk Hummel halála előtt három évvel, 1834-ben utoljára látogatott el szülővárosába, Schmidtnél szállt meg, akinek a szalonjában több magánhangversenyt is adott, különösen szabad improvizációival kápráztatva el közönségét. Közvetlen ember volt, esténként köntösben-papucsban, egy pohár jó fajta pozsonyi borral ült le baráti körben beszélgetni és „szerető lelkét kiárasztani”. Szerényen, allűröktől mentesen viselkedett, ő maga egy régi heverőn, a fiai pedig fiókokban aludtak. Jól érezte magát Schmidtnél.

01

Schmidt Károly szalonja ház első emeletén működött 

Jóllehet Liszt Ferencnek a zongora konstrukciójára vonatkozó igényeit csak a Bösendorfer cég tudta kielégíteni, 1839-es pozsonyi fellépésére meglepő módon mégis egy Schmidt-féle hangszert választott. Erről a hazai sajtó is elismerőleg szólt: „Schmidt úr számára különleges megtiszteltetés, hogy hangszerét Liszt megfelelőnek ítélte a koncertjéhez.” Schmidt és az általa készített hangszerek annyira lenyűgözték a világhírű művészt, hogy meglátogatta őt otthonában, és baráti társaságban zongorafantáziákat játszott a szalonban. Kedvenc darabja az op. 506-os zongora lett, amelyet elégedettsége jeléül monogramjával is ellátott.

011

CARL SCHMIDT,  Preßburg 

A szárnyaló dicsőségű Schmidt 1840-ben újra költözésre adta fejét. A sajtóban maga jelentette be büszkén, hogy a Duna utca 617. (ma 13.) szám alá költözik, a Kempelen-házba, amelyet megvásárolt. Ki tudja, szándékos volt-e, vagy véletlen, hogy új, reprezentatív székhelye éppen azzal a házikóval szemben állt, ahol 18 évvel korábban, szerényen és szegényen megkezdte mesterségét? A zeneszalon az első emeletre került. Abban a házban, ahol korábban Kempelen Farkas legendás találmányai születtek, most világhírű előadóművészek – Hans von Bülow, Alexander Dreyschock és Anton Rubinstejn – zenéje csendült fel.

00

 Frech Károly:  Kempelen háza a Duna utcán Pozsonyban, C 7361, GMB, www.webumenia.sk

Miután Schmidt 1859-ben nyugdíjba vonult, fia, ifj. Schmidt Károly (1827–1905) vitte tovább a céget, melynek hírneve akkor már leszálló ágban volt. Ennek a gazdasági válság mellett a hangszer-kereskedelem általános engedélyezése is lehetett az oka. Az ezt kihasználó külföldi cégekkel a hazai gyártók nem tudtak konkurálni. A cégnek ennek ellenére még sokáig nagy presztízse volt. Schmidt Károly 1872. június 9-én halt meg, s vele együtt a „pozsonyi polgárság egyik legszebb éke” is távozott.

A Kempelen-ház helyén ma a magyar gimnázium épülete áll, amely a 20. század elején leányiskolaként épült. A Schmidt első műhelyének otthont adó, szemközti kis házat is rég lebontották már. Munkásságának legjelentősebb emléke így a Széplak utcai „narancssárga ház”. Ha arra járok, eszembe jut a köntösbe bújt Hummel és a Pozsony hírnevét messze földön is öregbítő zongorakészítő.

Ján Vyhnánek

Fordította: Böszörményi Péter

Fotó: Gucki Neulinger, Gábor Barabás

Támogatóink

Don`t copy text!