Aranykifli 2017. A Carlton szállóban ünnepelte hetedik születésnapját a Pozsonyi Kifli (képriport)

Aranykifli
2017 12 17.

December 11-én a Hotel Carlton adott otthont a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás éves közgyűlésének. A rendezvényen valósult meg a Séta a régi Pozsonyban projekt záróelőadása. Az egyesület idei munkájának kiértékelését az Aranykifli 2017 díjkiosztó ünnepsége követte.

A mintegy 200 résztvevő Ján Vyhnánek fenomenális előadásának köszönhetően ismerkedhetett meg a Cartlon történelmével, eddigi híres vendégeivel. Prezentációjában is igazi „pozsonyi kuriózumokat” sorakozatott fel: fotókat a „Kossuth-erkély” szobájáról, Palugyay szállodájának ünnepi díszmenüjeiről, vagy T. A. Edison, T. G. Masaryk, J-P. Sarte és A. Ginsberg pozsonyi látogatásáról készült felvételeket.

01

Az egyesület éves tevékenységét Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli PT. elnöke mutatta be. Beszámolója elején megköszönte kollégáinak – Ifj. Papp Sándornak, a polgári társulás társalapítójának, a www.pozsonyikifli.sk weboldal főszerkesztőjének, Ján Vyhnánek és Korpás Árpád alelnököknek, valamint Iveta Bartošovičovának – az egész évi lelkes munkát. Kiemelte, hogy a Pozsonyi Kifli PT. mára a város egyik legnépszerűbb civil szervezetévé vált, amelynek sikerei nagymértékben az egyesület tagságának és rajongótáborának köszönhetők.

„A 2017-ben megrendezett városnéző séták, az előadások, a Batka Jánosról szóló kültéri „pop up” kiállítás, a Pozsonyi mesék könyvsorozat újabb kötetei, a Pozsonyi Naptár iránti érdeklődés igazolja, hogy igény van a munkánk iránt. A www.pozsonyikifli.sk egyedi látogatóinak száma havi 50 ezer körül mozog, országos viszonylatban is az egyik legolvasottabb történelmi portálnak számít” – fejtette ki az polgári társulás elnöke.

02

A rendezvény végén átadták az Aranykifli 2017 díjat. Az oklevelet 2013 óta ítéli oda az egyesület vezetősége azoknak a személyeknek és támogatóknak, akik/amelyek a Pozsonyi Kifli Polgári Társulást önkéntesként segítik. Idén három kategóriában (közéleti személyiség, média és önkéntes munka) 40 kitüntetett vehette át az okleveleket. A díjazottak: Erika Falťanová, Peter Hyross, Silvia Štasselová, Vlado Schwarz, Jana Španková, Jana Luková, Lucia Kuklová, Zuzana Francová, Peter Viglaš, Pozsonyligetfalui Városszépítő Egylet (Petržalský okrášľovací spolok), Iveta Plšeková, Albín Hárši, Dagmar Maceková, Matuš Šrámek, Jakub Kuruc, Peter Martinko, Roman Delikát, Július Cmorej, Radoslav Števčík, Hotel Carlton, Jana Liptáková, Ladislav Kálmán, Ján Šimúnek, Eva Štricová, Martin Janoško, Jitka Rožňová, Ziff Mária, Hornyák István, Szojka László, Kontsek Judit, Szabó Szilvia, Czajlik Katalin, Molnár Imre, Szabó Zsuzsa, Pfundtner Edit, Hainer István, Haják-Szabó Mária, Jakubecz László és Bartal Tímea.

00_a

Az estet Korpás Árpád vezette. A rendezvényt a Radisson Blu Carlton Hotel és a pozsonyi kiflit sütő Fantastico art food pékség támogatta.

04

04_a

05

08

06

09

07

11

12

13

15

17

18

19

20

24

25

26

28

29

31

32

33

35

36

39

40

41

42

43

44

46

47

48

49

51

52

53

54

5

56

59

60

61

62

63

64

65

66

67

68

69

70

71

Pozsonyi Kifli PT.

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!