„Pozsony írott történelmének őrzője” – a városi levéltár nyílt napjain jártunk (képriport)

Város
2017 07 22.

Június közepén Pozsony legrégebbi intézményébe látogattunk el, hogy részt vegyünk a Pozsonyi Városi Levéltár által szervezett nyílt napokon. Az alkalom azért is különleges volt, mert a levéltár az idei évtől újra a megfelelő kezekbe, Pozsony városához került.

002

A levéltárat 1954-ben egy helytelen döntés következtében tagolták be a belügyminisztérium alá tartozó szocialista levéltári struktúrákba. Sajnos, a rendszerváltást követő évek még jobban megnehezítették a működését, hiszen el kellett hagynia eredeti központját, az Óvárosháza épületét. Ma a ligetfalui lakótelep egyik volt óvodaépületében van a székhelye.

003

Mint mindig, ezen a rendezvényen is kedves emberek csoportja és nagy szakértelem fogadott minket. A helyszín nem ismeretlen számunkra, hiszen – kitűnő együttműködésünk keretében – a Pozsonyi Kifli pár évvel ezelőtt itt digitalizálta Batka János (1845–1917) városi levéltáros értékes hagyatékát. Szeretünk ide járni, kutatni és lapozgatni a régi Pozsony dokumentumait.

batkasanyinak

Köszönjük a meghívást, és csak reménykedni tudunk, hogy az elkövetkező években ez a fontos pozsonyi intézmény (a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően) felzárkózhat a korszerű európai dokumentációs és digitalizációs központok mellé.

001

004

004b

004c

004d

004e

004f

004g

004h

004i

004k

004kk

004l

004m

008

010b

011

012

014

015

016

017

018

019

021

022

csoportkep

csoportkep2

igazgato

Pozsonyi Kifli PT. 

Fotó: Szabó Réka

Támogatóink

Don`t copy text!