„Nézd, olyan sapkám nekem is volt! Kék is, meg piros is!“ – nevet fel egy idősebb néni mellettem. A hangulat inkább egy nosztalgiabulihoz illene, mint egy komoly galéria kiállításához.

02

Hétvégenként Pozsony általában kiürül, turistákon és kóbor ördögszekereken kívül nem sok mindenkivel találkozni az utcákon. Most már tudom, hol vannak. Mindenki a Szlovák Nemzeti Galéria legújabb, Varrjunk! (Nech šije!) című kiállítását látogatja. A tárlat az 1945 és 1989 közötti csehszlovák divatot hivatott feltérképezni.

S be kell vallanom, igazán telitalálat ez a kiállítás. Végre a komoly művészettörténészek is elismerik, hogy ha a divat szóba jön, nemcsak simán gyorsan cserélődő göncökről és rongyokról beszélünk, hanem külön művészetről is, sőt többről, hiszen ezek a tárgyak, ruhák az életünk részei lettek.

09

A Varrjunk! tehát nem csak a lányoknak érdekes, inkább mindenkinek. A kezdő divattervezők ihletet meríthetnek, a fiatalok pedig rácsodálkozhatnak: „Te jó ég, micsoda ruhákat voltak képesek hordani a nyolcvanas években!“ Nagymamáink, szüleink megtalálják azokat a ruhákat, amiket ők maguk is varrtak, hordtak. Brutális válltöméseken keresztül vezet az út a demokrácia születéséig.

A tárlat abba a korba kalauzol vissza, amikor a farmert csak Tuzexből lehetett hozni irgalmatlan összegekért, esetleg a kamionsofőr apuka, nagybácsi hozott haza útjairól. Amikor még minden lakásban volt varrógép, és minden üzletben egyforma (vagy leginkább semmilyen) volt a kínálat.

04

Érdekes a módi iránt komolyabban érdeklődőknek azt is megfigyelni, hogyan jön vissza a divat ciklikusan. A különböző overallok, kezeslábasok, H-vonalú rövid ruhák, oversize kabátok – persze kissé újragondolva – ma is a különféle divatlapokból tekintenek vissza ránk. Eredetük viszon ebben a korban keresendő. 

Néhány divatfotón szereplő ruhadarab akár most is megállná a helyét; esetenként csak a nagy tartóshullámok és ódivatú frizurák árulkodnak arról, hogy ezek nem mai modellekről készült képek.

03

Szintén feltűnik, hogy a modellek jóval idősebbek voltak akkor, vagy talán csak a vonásaik alapján tűnnek idősebbeknek, mindenestre a korabeli kifutókon nem 15 éves madárcsontú kislányok flangáltak fel-alá, hanem valódi érett nők, kerek idomokkal. Persze Csehszlovákiában nem lehetett szupermodellekről és sztárfotósokról beszélni a szó mai értelmében. A divatfotósok munkája alulfizetett volt, a lányok egy-egy fotózás előtt maguk készítették el a sminkjüket. A kor meghatározó lapjai a Dievča (Lány) – melyet 1969-től adtak ki, és elsősorban a 14-18 éves korosztályt lőtte be célközönségének – és a Móda (Divat) voltak. Az újságok divatfotóiból egy remek válogatás látható a kiállításon.

Különösen látványos rész, hogy a korabeli divattervezők munkáit, a legérdekesebb ruhákat próbabákon is megtekinthetjük.

06

Külön termet szenteltek a kiállítás összeállítói a kor nagy jelenségének – a Burda-mozgalomnak. Az újság keresett „pult alatti áru“ volt, s aki hozzájutott a nyugatnémet Burdához, rongyosra lapozgatta. Amikor még szinte minden sarkon méteráru volt, az ügyes kezű anyukák, lányok saját maguknak varrtak ruhákat, hiszen az üzletek kínálata nagyon szűkösnek számított.

A szocializmus idején Trencsén volt a divat városa, Simony (Partizánske) és Bártfa a cipőgyártás központja. Puhón (Púchov) a Makyta, Besztercebányán a Slovenka gyártott ruhákat. Ma már elképzelhetetlen, hogy a hazai divatipar ezreknek adott munkát (hiszen most már mindent Délkelet-Ázsiában varrnak össze). Egy külön teremben ezeknek a divatközpontoknak a kollekcióikból is csemegézhetünk. Korabeli fotókon bemutatják, milyenek voltak a gyárak, a varrodák, kik dolgoztak azokban, s hogyan nézett ki egy-egy divatbemutató az ötvenes években.

08

A kiállítás nagy kedvencem lett. Mindenképp látogassák meg augusztus 20-ig, ha az Esterházy-palota felé van útjuk! A Szlovák Nemzeti Galéria támogatójának köszönhetően a belépőjegyre sem kell gondolnunk, hiszen a tárlat megtekintése egész évben ingyenes.

Lengyel Diana

Fotó: Špalovsky Tamás