;)
Gáberová: semmi művészet a Nemzeti Galériában
2019 04 2.
Szeretem az ilyen élményeket. A megnyitó napján még morgolódom, hogy alig kaptam valamit, csupa üresjárat és illékony manír, már-már olyanokon agyalok, hogy hogyan fogom szétszedni, ízeire szaggatni ezt az anyagot, aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy beérik az élmény: megindul az értelmezés erosa, kontúrok rajzolódnak ki, szemantikai oldalhajtások és finom fogódzópontok sarjadnak. Mira Gáberová sportos eleganciával, minimális hozott anyagból gazdálkodva is izgalmas diskurzív háttérgócokat képes mozgásba hozni.
Persze az is kell ehhez, hogy ne feltétlenül egyéni kézjegyet, eredetiséget, izgalmat vagy formai invenciót keressünk a látottakban. Merthogy igencsak csupasz munkákkal állunk szemben: az egyik videón maga Gáberová lóg a szeren (ill. pár pillanatig, míg erővel bírja – vagy meg nem unja – egy kosárpalánkon himbálózik). Egy másik vetítésen szintén ő jelenik meg, egy New York-i bérház tetején, amint életveszélyes pozitúrában, hosszú percekig (órákig?) az esőnek kitéve, mozdulatlanul áll. Aztán egy futópályát látunk, s alighanem csak hosszas figyelés után tűnik fel, hogy a triptychonszerű felületen szintén fel-felbukkan a művész alakja, amint a salakpálya köreit róva becsületesen treníroz. A negyedik „mű“ egy (ál)dokumentarista projekt – a SNG falára vasalt kérdőiveken egy szondázás eredményeit olvashatjuk: a papírlapokon pályatársak, tanárok, kollégák vallanak arról, hogy hogyan, mióta és milyen fajta sportokat űznek. Mindezt egy performatív betoldás teszi még elevenebbé – a megnyitó percei alatt meghívott barátok, fiatal művészek és teoretikusok gimnasztikáznak és nyújtógyakorlatoznak a látogatók közé vegyülve – mintha Gáberová ezzel is a kiállító szubjektum arcát próbálná szétmosatni, jelezve, hogy a művész (így, hogy a művész, egyes számban) sosincs jelen, vagy ha igen, hát már rég nem ő az úr a háznál. A baráti közvélemény-kutatás közben – ha csak szegről-végről is – emlékeztet Gáberová „hűtős akcióira” is: a pozsonyi szcénán belül már-már legendás partik is valami hasonlóról szóltak: egy privát lakás hűtőjében, egy afféle konyhai mini white cube-on belül (kiállítási, megjelenési) teret kínálni másoknak: egy barátok, pályatársak, konkurrens személyek bevonásával működő public sharing.
Gáberová képeiben az avantgárd és a sport, (leisure time és sport), fogyasztásdiktátum és sport, kalokagathia és szabad művészetek viszonyainak folyton változó textúrája válik továbbgondolhatóvá. No és egyfajta háttérfóliaként újra meg újra beleszínez mindebbe a nőként való megjelenés (sportban, művészetben, képernyők felületén való megkapaszkodás) mozzanata.
Gáberová munkái arról (is) szólnak, hogy ha valaki egy-két kiállítási szezont elalszik, máris kikophat a globális figyelem piacáról, hasonlóan ahhoz a focistához, aki egy jónevű klubcsapat kispadán kuporogva saját piaci értékét csökkenti. Meg hogy mekkora nagy illúzió, hogy a művészet központi aktőrei a művészek – hiszen akárcsak a sportban, sokszor itt is az „edzőké”, a menedzsereké, kampánytímeké és szakmai stáboké a meghatározó szerep, akik a gyakran cserélődő HR-anyag kondicionálásán és beárazásán (marketinges distinkciók előállításán) fáradoznak. Aztán ott van a tömegmédia vak, tervnélküli logikája, mely a képéhség kívánalmaihoz igazítva fazonra szabja a nyersanyagot – és persze a kurátor (a maga nehezen definiálhatató kompetenciáival) mint szakmai garancia, mint stylist, aki a diskurzív nobilitációt, a textuális bikinit hozza. S noha mindkét iparágnak megvan a maga közönsége, a maga ligái, rétegműfajai és leosztott szerepei, itt is, ott is kísért a gyanú, hogy mindaz, amit látunk, végsősoron bundák és mutyizások eredménye – a háttérben úgyis mindig minden baráti viszonyok meg bratyizós kapcsolatok szintjén dől el. Akárhogy is nézzük, a ma művészének csapatjátékosnak kell lennie – tudnia kell behálóznia magát, on demand termékeket szállítani, egyszóval fitnek, naprakésznek mutatkozni. Hiába, a kor („a kor”) kitartást és flexibilitást igényel – olvasom egy kereskedelmi bank Pozsony-szerte szétszórt harsány reklámtábláin. A plakátokon pedig tornázó nők (hangsúlyozom: nők) próbálják izgalmasabbá tenni a kínált banki terméket.
A miénkhez hasonló, rankingek és divatok által mozgatott látványtársadalomban mindkét ág – az úgynevezett sport és az úgynevezett művészet is – egy végletekig kompetitív, a kapitalizmus dinamikájának alávetett episztémé, melynek fő imperatívuszai: folyton képben lenni, nem kiesni, nem amortizálódni, egyszóval bennmaradni a ringben. A cél tehát a versenyképesség megőrzése, a kapcsolati hálókkal és a kulturális archívumhoz való viszonyunk folytonos újraremixelésével újat (és mindig más módon újat) termelni. A stadionok és múzeumok pedig hovatovább egyre inkább hasonlítanak egymáshoz: itt is, ott is, az élménystimulálás, a szórakozás, a költekezés és a termékbeárazás arénáit látjuk.
Közben folyton elfeledkezünk róla, hogy ez már rég nem az a sport és rég nem az a művészet. Talán kényelemből is, de szeretjük mindkét agónt az antik görög kultúrában gyökereztetni – holott a mai értelemben vett sport (to sport, to disport oneself) az ipari forradalom és a polgári kultúra terméke, a szabadidőemberek szórakoztatásának tömegformája – jóformán semmi köze a gymnastiké téchnē-hez. Mint ahogy az antik szobrászat is csak egy referencia, egy totálisan más mágikus-szociális-ontologikus szintet képvisel, mint a ma vizuális kultúrája, amelyben nincsenek már sem szabad, sem mechanikus művészetek, ahol kikoptak a szent határok és ábrázolás után sóhajtó nagy mítoszok.
Gyanítom, hogy Gáberová közelítései efféle összefüggéseket élesítenek képekké. Retinális szinten alig semmi, és mégis mennyi minden. A friss aranylabdás Oskar Čepan-díjas művész CV-je pedig végső soron megfürödhet egy újabb jónevű referenciában.
Mira Gáberová: Šport. Szlovák Nemzeti Galéria, megtekinthető augusztus 11-ig »
Csanda Máté
Fotók: © Slovenská Národná Galéria 2013
Kíváncsi mi újság a Pozsonyi Kifli háza táján?
Ajánljuk
Támogatóink
Eseménynaptár
Támogassa az értékes dokumentumok, családi fotóalbumok, könyvek, fényképek és képeslapok megmentését, hogy ne vesszen feledésbe a háromnyelvű város, Pozsony atmoszférája.
Egyesületünkbe tagsági kérelem kitöltésével és beküldésével magánszemély vagy szervezet is beléphet.
Hirdessen weboldalunkon!