A hatvanas évek közepén, serdülőkoromban fordult érdeklődésem családunk története felé, amellyel édesapám szabad idejében módszeresen foglalkozott. A történelmi földmozgások miatt Budapestre került anyai ágú, első fokú unokatestvérével, jó barátjával s egykori osztálytársával búvárolták, kiegészítették és egymással levélben kölcsönösen közölték a családra vonatkozó adatokat.

Akkortájt figyeltem fel erre a keretbe foglalt, meglehetősen halvány, valószínűleg festményről készült képre, amely nagyszüleim halála után került édesapám dolgozószobájának falára.

A pozsonyi Apponyi-palotában, a történelmi enteriőrök múzeumában találkoztam évekkel ezelőtt ennek a képnek egy másik példányával; az Albrecht család, pontosabban Albrechtné Fischer Gréti néni hagyatékából került oda. Gréti néni és nővére, Jeanny néni apai nagymamám másodfokú unokatestvérei voltak. Mint rokonokat tartottuk számon őket, és jártunk hozzájuk édesapámmal a Káptalan utcai házukba látogatóba. A hangulatos udvarból – melyet dús növényzet borított, s a futónövénnyel befutott hátsó falnál egy kis Mária-szobor állt (mindez jól látható az 1958-ban készült Szent Péter esernyője c. filmnek rögtön az elején) – a ház földszinti bejáratán belépve, balra nyílott Jeanny és Gréti néni lakrésze, az udvar szintje alatti sötét, régi bútorokkal teli, de barátságos szoba. (Fönt az emeleten „a fiatalok”, Hanziék laktak.) Gyerekként mindig nagyon jól éreztem magam náluk az idősebb generáció élénk, érdekes és szellemmel teli társalgását követve. A bejelentés nélkül érkezett vendégnek is mindig jutott egy-egy szelet a vasárnapi ebédtől maradt finom tésztából-tortából.

 02

 Fischer Jeanny 

Gréti néni egy alkalommal – mintegy emlékül – egy Arizonáról szóló könyvvel ajándékozott meg. Baba lánya az Egyesült Államokban élt, s Gréti néni örömmel mutogatta kis unokáinak, Timynek és Tobynak a képét. Nagyon imponált akkor nekem ez a két – minden tekintetben távoli – kis rokon.

Albrechték (Sanyi bácsi és Hanzi – ahogy családunkban is emlegettük őket) Pozsony kulturális és zenei életében, múltjában játszott szerepe közismert, és alaposan feldolgozott téma. Ezzel itt nem kívánok foglalkozni, csupán a családi és rokoni vonatkozásokkal.

Nagymamám, Aixinger Mariska (1884–1966) és Fischer Jeanny néni, mondhatni, egyidősek, jó barátnők, sőt a felsőbb évfolyamokban osztálytársnők is voltak. Megmaradt Jeanny néhány nagymamámnak ajánlott, fiatal lány korából való fényképe, egy képeslapja, egy-egy további barátnőkkel közös fényképük és Jeanny nagymamám emlékkönyvébe írt rajzos bejegyzése.

 04_

 Aixinger Mariska 

06

Jeanny és Mariska barátnőikkel  

A régi családi kép Fischer Jeanny és Gréti nénivel közös felmenőinket örökíti meg: a bécsi Sigmund Fröhlichet feleségével és gyermekeivel: „Zsigmond, aki öngyilkos lett, Krisztina, Auguszta, Mária, Hermin, Sophie, Anna nincs rajta“ – áll a kép hátoldalán ceruzával írva. (Anna majd csak 1835-ben születik meg.)

01

A Fröhlich család 

A családapa, János Zsigmond – ahogy az általam végigböngészett családi feljegyzésekből kiderült – 1788-ban született Szepesolasziban, és evangélikus felekezetű volt. Felesége, Österreicher Anna Mária Terézia pedig 1799-ben, Grazban jött világra. Nagymamám bátyja, László bukkant rá 1939-ben a felmenőitől reá hagyományozódott könyvei közt arra a német imakönyvre, amelynek utolsó oldalára – ahogy az a múltban szokás volt – a Fröhlich család gondosan bejegyezte a családtagok adatait. Ebből kiderült, hogy a házaspárnak tíz gyermeke született, de közülük négy néhány napos vagy hónapos korában meghalt. A két fiút apjuk után evangélikusnak keresztelték, az 1835-ben született és alig négy hónapot megélt Ferdinand Eduardot pedig a pozsonyi Kecske-kapui temetőben temették el.

A fenti feljegyzésekből, valamint a házaspár gyermekeinek születési és halálozási adataiból következtetve a kép 1832–33-ban készülhetett. A bal oldalon álló legnagyobb lány Krisztina (1821), a korban következő pedig a jobb oldalon ülő Auguszta (1822) lehet (fejtartása unokáit, az idős Jeanny és Gréti nénit idézi fel bennem). A földön mellette ülő legkisebbik lány Sophie (1829, Tante Sophie), az édesanyjuktól balra álló két kislány közül pedig a nagyobbik valószínűleg az 1826-ban született Mária Ludovika, akinek a sorsa ismeretlen, valamint az 1827-be született Hermina, aki Pöcher Vilmos felesége lett.

A Fröhlich lányok közül az 1822-ben született Auguszta (Guszti) Fischer Jánoshoz (Johann) ment feleségül. Fiuk ugyancsak János (Johann, 1841–1911) volt, aki Jurenák Jeannyt vette feleségül (lásd: http://www.albrechtforum.eu/sk/Albrechtovci/Rodina-Albrechtovcov). Gyermekeik: János, Jeanny (1883–1970), Gertrud (Gerti), Margaréta (Gréti, 1887–1985) és Richárd. Az 1821-ben született Fröhlich Krisztina 1839-ben Edl Tivadar felesége lett. Ők voltak az ükszüleim.

07

Edl Tivadarné, született Fröhlich Krisztina

Edl Tivadarné, született Frölich Krisztina – írta a nagyanyját ábrázoló nagyméretű kép hátlapjára Viola néni, nagymamám nővére, akivel együtt laktunk Duna utcai házunkban 1965-ben bekövetkezett haláláig.

(Pozsonyban a kiegyezés után magyar honpolgárrá váló német eredetű polgárok magyarul vagy magyarul is használták a nevüket, illetve családunkban nagymamám és testvérei – ha nem is kizárólagosan – már magyar kultúrájúak voltak, így magyar kontextusban német felmenőik nevét is magyarul használták.)

„Frölich Zsigmond és Österreicher Anna lánya meghalt 1890. december 4-én este 10 órakor tüdővizenyőben; valószínűleg súlyos influenzája volt. Testvérei: Frölich Zsigmond, Guszti, Mária, Hermina, Zsófi és Anna. Guszti (azaz Auguszta), férjezett Fischerné, Jeanny nagymamája volt. Nagyon fiatalon halt meg, egyetlen  fia, János Jeanny, Gréti és testvéreik papája volt“ – olvasható a kép hátlapján. 

A papa egyébként újra megnősült, gyermekei születtek, s leszármazottainak egy része Pozsonyban él, egy része pedig másutt.

08

A Mauthner házaspár 

Zsófia (Tante Sofie) férje Mauthner Ferenc erdőtanácsos volt, Frölich Anna pedig von Wintersberg Ferencnek volt a felesége. Mauthnerék a felső-Ausztriai, Linztől délre fekvő Weyer kisvárosban laktak. A házaspárról több, különböző életkorukban, Weyerben készített fényképet találtam Irma dédanyám albumában, valamint egy családi képet, amely Pozsonyban, Kozics műtermében készült, és valószínűleg Krisztinával örökíti meg őket.

09

A Mauthner család és vélhetően Fröhlich Krisztina

E városnévről tudomást szerezve felfedeztem a családi képek között egy német nyelvű képeslapot, amelyet feltehetően Irma dédanyám küldött 1899-ben Tata–Tóvárosból (a német szövegben Totis néven szerepel) Weyerbe, Sophie nagynénjének címezve. Tante N. (Nina, vagyis Anna) kapcsán örül, hogy az élet immár a megszokott kerékvágásban folyik, és sajnálkozik az árvíz okozta kellemetlenségek miatt. Érdeklődik továbbá, hogy el kellett-e hagyniuk a lakásukat. Majd a nyirkos télre panaszkodik, ami – finoman szólva – nem előnyös a lelkiállapotuk szempontjából.

10

A Tante Sofie-nak címzett képeslap

A nemzedékről nemzedékre hagyományozott és megőrzött képek, az elődeim által gondosan feljegyzett adatok – a Gondviselésnek hála – a történelmi viharok ellenére mindmáig megmaradtak. Akiket ábrázolnak, akikről szólnak, azok már rég nem élnek. Emlékük azonban leszármazottaikban – bennem, bennünk – tovább él. Ezeket az emlékeket ápolva húgommal Mindenszentekkor évente mécsest gyújtunk az András temetőben a Fischer sírbolton, ahol többek között a Fischer és az Albrecht család általunk még ismert tagjai is nyugosznak.

(Itt jegyzem meg, hogy 1981-ben jelent meg Bertháné S. Ilona tollából a Nő c. hetilapban Bartók címmel az az írás (Nő, 1981. február 16., 7-8. sz., a szerző Nyújtsd a kezed, Válogatott cikkgyűjtemény, Remény 2009 c. kötetben is olvasható), amelyben a szerző többek között Albrecht Sándor özvegyével, Gréti nénivel és fiával, Jánossal „Hanzival” is elbeszélgetett Bartókról, a vele kapcsolatos emlékeikről, illetve meglátásaikról, s a zeneszerző és Pozsony kapcsolatáról.)

Orbánné Bertha Mária