Visszatért Pozsonyba a Bécsi villamos (22 nagy kép)

Civilkurázsi
2015 03 1.

November 7-én (pénteken) mutatták be az egykor Pozsonyt Béccsel összekötő villamos vasút egyik felújított mozdonyát a pozsonyi Eurovea bevásárlóközpont közelében.

Az 1913-ban készült GANZ Eg 6-os jármű november 9-ig volt látható a M. R. Štefánik rakparton, majd a helyi Közlekedési Múzeumba kerül, ahol a Pozsony-Országhatárszéli Helyiérdekű Villamos Vasút (POHÉV) indulásának 100. évfordulójára emlékező kiállítás része lesz.

Pozsonyt 1914 februárjától gyakorlatilag 1938-ig kötötte össze villamos vasút a közeli császárvárossal. Idén nemcsak erről az évfordulóról emlékeztek meg, hanem – főként a Pozsonyi Városszépítő Egyletnek (BOS), valamint a Városi Tömegközlekedés és Regionális Közlekedés Barátai Klubjának köszönhetően – az egyik mozdonyt is sikerült felújíttatni. A mozdony „keresztapja” Kamil Peteraj szlovák költő, író és dalszövegíró volt, akinek a nagyapja a „villanyvasút” alkalmazottjaként tevékenykedett.

A felújítást célzó kezdeményezést a Pozsonyi Kifli is támogatta. Honlapján ismertetőket közöl a „bécsi villamos” történetéről, s természetesen a pénteki rendezvényen is képviseltette magát.

img_4515-edit

img_4511-edit-3

img_4521-edit

img_4527-edit

img_4535-edit

img_4536-edit

img_4562-edit

img_4592-edit

img_4597-edit

img_4599-edit

img_4606-edit-2

img_4607-edit

img_4610-edit-2

img_4623-edit

img_4505-edit-2

img_4611-edit

img_4612-edit

img_4621-edit

 img_4487-edit

img_4488-edit

img_4501-edit

img_4631-edit

Pozsonyi Kifli PT.

Fotó: Stifter Mihály

 

 

Támogatóink

Don`t copy text!