12 éves a Pozsonyi Kifli

Aranykifli
2022 12 26.

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás idén decemberben már fennállása 12 évfordulóját ünnepli. Hároméves kényszerszünet után ismét tagjaink és pártolóink jelenlétében, az „Aranykifli 2022” eseményen ünnepeltük születésnapunkat.

Az „Aranykifli” díj odaítélésének hagyománya 2013-ra nyúlik vissza, amikor először mondtunk köszönetet a munkánkat és küldetésünket segítő önkénteseknek és támogatóknak.

Legutóbb 2019-ben találkoztunk így, nem is sejtve, hogy a következő alkalomra vis maior miatt éveket kell majd várnunk.

Annál több energiát fektettünk az idei „Aranykifli 2022” megrendezésébe, amely 2022. december 8-án zajlott a Prímási palota Tükörtermében.

A közel száz néző jelenlétében tartott estet vezető Korpás Árpád, polgári társulásunk alelnöke elsőként Ján Vyhnánek alelnök „Villamossal Pozsonyban” című előadását konferálta fel.

A régi Pozsonyról szóló, számos izgalmas információt felsorakoztató előadást követően Bolemant Éva, a Pozsonyi Kifli elnöke vette át a szót, összefoglalva a szervezet elmúlt évekbeli tevékenységét.

Az est fénypontja az „Aranykifli” díjak átadása volt, amelyekkel idén polgári társulásunk munkájának harminc önzetlen segítőjét tüntettük ki.

A hivatalos programot tagjaink és pártolóink kötetlen összejövetele követte, természetesen omlós pozsonyi kifli társaságában.

A sikeres esemény néhány pillanatát udvari fotósunk, Braňo Bibel objektívjén keresztül mutatjuk be.

P.K

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!