Előkerültek a pozsonyi Városi Színház eredeti mennyezeti festményei

Műtárgylesen
2024 04 5.

A múlt év nyarán – Juraj Šedivý dr. ajánlására – e-mailben megkeresett a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, dr. Jana Laslavíková, aki a mai Szlovák Nemzeti Színház, a hajdani pozsonyi Városi Színház történetével foglalkozik. Kutatásai során a Pozsonyi Városi Galéria gyűjteményében munkatársaival felfedezték a hajdani Városi Színház mennyezetét díszítő eredeti festményeket. Ezek meglétéről korábban nem volt tudomásuk, sem arról, mikor távolították el őket.

A korabeli sajtóban több helyütt találkozott dr. Aixinger László (édesapám anyai nagybátyja) nevével, aki 1936-ban, a Városi Színház megalakulása 50. évfordulójának ünnepségéről szóló beszámolójában nehezményezte, hogy eltávolították a homlokzatot díszítő magyar és német hírességek mellszobrait. Laslavíková asszonyt az érdekelte, vajon nem maradtak-e fenn írásbeli vagy fotódokumentumok Aixinger László hagyatékában, illetve a szóbeli családi hagyományban arra vonatkozó adatok, mikor távolíthatták el a színház mennyezetéről a szóban forgó festményeket. Sajnos nemleges választ tudtam csak adni megkeresésére, mondván, hogy a háborút követő történelmi kataklizma következtében megszakadt a család fenti ágának pozsonyi folyamatossága. (Ahogy a családi emlékezetben mindig elhangzott, Aixinger Lászlóra hasonló sors várt volna, mint ami Esterházy Jánost érte utól, ha a Gondviselés 1944-ben nem szólítja el ebből a világból.)

A kutatás tovább folyt, a “Historická revue” 2022 novemberi számában Laslavíková asszony „Mysleli, že sú stratené”. c. írásában számolt be annak eredményéről. (Erre Schuster Gábor, Aixinger László egyik unokájának férje hívta fel a figyelmemet.) A festményeket minden valószínűség szerint 1938 nyarán távolíthatták el a nézőtér mennyezetéről, tudniillik akkor javították a nézőtér függő csillárját, s ehhez állványzatot ácsoltak. Az 1950-es felújításkor a leírások szerint már csak fehér stukkódíszítés volt látható a mennyezeten.

Térjünk most vissza egy kicsit a múltba, a színház létrejöttének idejébe. A Pozsonyi Városi Színház 1886. szeptember 22–én Erkel Ferenc Bánk bán című operájával nyitotta meg kapuit. A budapesti Vasárnapi Újság szeptember 26-i, 39. számában lehozta Jókai Mór Lidércfények című előszavát, amelyet a nagy író erre az alkalomra írt, s amely alkalmat személyes jelenlétével is megtisztelte. Miután elhangzott az előszó, a díszpáholyban ülő szerzőnek a város ezüst babérkoszorút nyújtott át kék selyem párnán ezzel a felirattal: “A Lidércz-fények költőjének hódolata jeléül Pozsony városa új színházának ünnepi megnyitása alkalmából.”

Az újság október 17-i, 42. számában A Pozsonyi Színház címmel Adorján Sándor röviden ismerteti a színház létrejöttének és státuszának körülményeit, előkelő helyre sorolja a korszakban épült hasonló színházépületek rangsorában, és többek között kiemeli, milyen jól érvényesül a teátrum épülete az impozáns tér hátterében. A kor kívánalmainak megfelelően a tervezők messzemenően figyelembe vették a tűzrendészeti szempontokat, s nagy építészeti leleménnyel tervezték és valósították meg, hogy az épület elülső és oldalsó lépcsőházain, illetve lejáratain keresztül adott esetben a lehető leggyorsabban kiüríthető legyen az épület. “Díszítése, a fehér és az arany, a legkedveltebb harmóniába olvad össze a székek és kárpitok piros bársonyával… csak a mennyezet freskói hibázvák el alapszínükben, a mennyibe ez túlságos sötét, elannyira, hogy alakjai alig hogy kivehetőek” – olvasható némi kritika az írásunk tárgyát képező mennyezeti festményekről a korabeli ismertetésben.

A mennyezet dúsan aranyozott keretekben elhelyezett festményeit, amelyek magyar színművekből – Csongor és Tünde, Bánk bán, Hunyadi László, Régi magyarok – vett jeleneteket ábrázolnak, Willibald Leo von Lütgendorff-Leinburg készítette. Az egyik festményen az a jelenet látható, amikor Csongor álmából felébredve, megpillantja Tündét; a Bánk bánból vett részlet tragikus pillanatot ábrázol: Bánk szemtanúja annak, ahogy Ottó hevesen ostromolja Melindát; a harmadik festményen a fogva tartott Lászlóhoz titkon bejutott Gara Mária az apjához könyörög, aki őt ezért megtagadta; a negyedik kép pedig a Régi magyarok életét jeleníti meg: egy regős mesél a magyarok hősi múltjáról.

Képek forrása: Pozsonyi Városi Galéria, foto © archiv GMB

A megnyitó előadásokban – amelyek öt napon át tartottak – a pesti Operaház, valamint a Nemzeti Színház tagjai működtek közre, az előzőből mintegy 150, az utóbbiból pedig 48 személy érkezett “a szükséges tisztviselők s a kellő szolgaszemélyzettel” együtt.. A szereplők közül 30-an a zenekarból, 48-an a férfi és női karból, valamint 36-an a tánckarból voltak. Gróf Keglevich István intendánsnak köszönhetően, a közreműködők minden díjazásról lemondtak, csupán a napi költségek fedezésére kaptak a szólisták naponként 5, a karszemélyzet pedig 3 forintot. A megnyitó előadáson a zenekart Erkel Sándor, az operaház művészeti igazgatója vezényelte.

Térjünk most vissza az írásunk témáját adó mennyezeti festményekhez. A korabeli sajtóban – írja cikkében dr. Laslavíková – beszámoltak róla, hogy 1937-ben eltávolították a színház eredeti csillárját, s egyúttal pályázatot írtak ki az új világítás megtervezésére a nézőtéren, az előcsarnokban és a lépcsőfeljárókban. Nyertes pályázatában Franta Anýž neves cseh iparművész és társa cége külön kiemelte, hogy az új csillár megfelelő megvilágítást fog biztosítani a mennyezeti festményeknek. 1938 nyarán került sor az új világítás üzembe helyezésére, a festményekről azonban sajnos már nem esett említés. Dr. Laslavíková vélekedése szerint ekkor távolíthatták el a festményeket, amikor is a csillár le- és felszereléséhez állványzatra volt szükség, A festmények eltávolításának okaként felmerülhetett azok magyar vonatkozása, esetleg biztonságba helyezése, a bonyolult társadalmi helyzetre való tekintettel.

A háború alatt csupán kisebb beavatkozásokra, javításokra került sor a színház épületében: 1939-ben kibővítették az elnöki páholyt, 1943-ban pedig az előcsarnokban új irodát alakítottak ki a német színi egyesület részére. 1947-ben a város kisebb javítást eszközölt a színház épületén: tataroztatta és újrafestette a homlokzatot. 1950-ben a Szlovák Nemzeti Színház 30. évfordulója alkalmából sor került az épület jelentős mértékű belső felújítására: kicserélték az üléseket, rendbe hozták az erkélyeket, valamint a mennyezet festését. A dokumentáció ekkor már csak a mennyezeten található stukkó díszítést rögzíti, a festményekről nem esik szó – olvassuk a Historická Revue idézett cikkében.

A Pozsonyi Városi Galéria munkatársai 2021-ben bukkantak rá a képtár egyik külső lerakatában az addig elveszettnek vagy megsemmisültnek vélt Lütgendorff-Leinburg-festményekre. A négy nagyméretű (3×3,5 m) vászon közül a szakemberekkel való konzultáció alapján először csupán az egyik képről sikerült megállapítani, mit ábrázol. Mind a négy festmény azonosítására azonban csak 2022 májusában kerülhetett sor, mivel a hosszú évtizedeken keresztül összetekert állapotban levő vásznakhoz csak hozzáértő munkatársak és restaurátorok közreműködésével lehetett hozzányúlni, azokat láthatóvá tenni. Ezt követően lefényképezték, majd megfelelő módon hengerre tekerve, biztonságba helyezték őket. A festmények meglehetősen rossz állapotban vannak, restaurálásra szorulnak.

Végezetül csupán csatlakozni tudunk a cikk írójának véleményéhez: jóllehet a színház számos eredeti díszítését a múltban politikai megfontolásból távolították el, mindazonáltal azok a város múltjának és elitjének korabeli eszmevilágát dokumentálják, s ezért mindannyiunk érdeke, hogy ezt az örökséget továbbra is megőrizzük. S remélhetőleg – tesszük hozzá: Lütgendorff-Leinburg magyar vonatkozású festményei restaurálásukat követően méltó helyen kerülnek majd bemutatásra, illetve elhelyezésre.

Orbánné Bertha Mária

Támogatóink

Don`t copy text!