A neológ zsidó temető

Tematikus városnéző séták
2018 10 2.

2018. szeptember 23-án, vasárnap különleges csemegében lehetett részünk: a zsidó hitközség neológ temetőjében jártunk. A nem túl kellemes időjárás ellenére is több tucat érdeklődő gyűlt össze, hogy meghallgassa a régi pozsonyi zsidóság történetének szakértőjét.

A pozsonyi zsidó személyiségek témakörének jelenleg talán nincs is nagyobb szaktekintélye Tomáš Sternnél, aki előadásával visszarepített minket a multikulturális Pozsony idejébe. A város történetében egykor fontos szerepet játszó, mára csaknem elfeledett kiválóságok alakja elevenedett meg előttünk: Bondy Egon, a kábelgyár vezérigazgatója, Schlesinger Miksa, a Mély utcai (Hlboká) vízgyógyintézet és szanatórium megalapítója, Stein Sándor sörgyártulajdonos, Roth Hugó, a zsidó kórház igazgatója, Erdély József építész, Szalatnai Artúr, a zsinagóga tervezője, Jozef Pevný, a szlovák röntgenológia úttörője, illetve a Páneurópai Unió alapítói közé tartozó Stern Adolf, vezetőnk dédapja. Nem hagytuk ki a talán legismertebb sírt sem, amelyben Sir Oscar Henry Brandon, több amerikai elnök egykori tanácsadója nyugszik.

Köszönjük Tomáš Sternnek és a zsidó hitközségnek városunk történelmének felélesztését!

01

02

03

04

05

06

07

08

09

10

10

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

37

38

39

40

41

Pozsonyi KIfli

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!