Fadrusz János előtt tisztelegve. Hornyák Istvánnak a híres szobrászművészről írt regényes életrajzát mutatta be a Pozsonyi Kifli

Hírek
2023 09 28.

Fadrusz János emléke mára majdhogynem kikopott a pozsonyiak köztudatából, noha nevét még egy kis külvárosi utca is őrzi. Életútja és munkássága azonban nemcsak művészettörténeti szempontból lényeges, a szobrász a főváros történetének is egy kiemelkedő és kultúrateremtő alakja volt. Hornyák István többek között erre mutatott rá a művészről szóló, A Kő metamorfózisa – Tisztelet Fadrusznak című életrajzi regényének bemutatóján, melyre szeptember 18-án került sor a Rómer-házban.

A szerzővel Hushegyi Dóra, a Pátria rádió munkatársa beszélgetett, kitérve többek között Fadrusz életére és a könyv megírásának hosszadalmas, ám eredményes munkálataira. Hornyák beszámolt a regény megalkotása mögötti alapos kutatómunkáról, amely a pozsonyi levéltár archívumában talált, eddig feltáratlan dokumentumok átvizsgálásában csúcsosodott ki. A szerző Fadrusznak közel háromszáz levelét találta meg, melyek közül a legtöbb a feleségével, Deréky Annával való szerelmes üzenetváltását rögzíti. Ezek közül Hornyák többet bele is emelt a kötetbe, amivel a mű – ahogyan Hushegyi Dóra is kiemelte – mintegy szerelmi regénnyé válik. A könyvet a későbbiekben a Comenius Egyetem tanára, Dušík Anikó méltatta, bemutatva nemcsak a történetet, de hiánypótló voltára is felhívva a figyelmet, hiszen Fadruszról eddig nem készült átfogó életrajzi írás. A beszélgetés végén Finta Viktória olvasott fel egy rövidebb részletet a kötetből, ízelítőt adva a vendégeknek arról, miként fogott hozzá a művész a Mária Terézia-szobor megalkotásához.

A barátságos hangulatú estét csak fokozta a Rómer-ház kivilágított kertje és a házi bor, melyet egymással és szerzővel beszélgetve fogyaszthattak el a résztvevők. Zárásként Hornyák István dedikálta a köteteket, és válaszolt az érdeklődők további kérdéseire.

 

A könyv megvásárolható a Pozsonyi Kifli e-shopjában:

Hernádi Henriett

Fotó: Braňo Bibel

Támogatóink

Don`t copy text!